Gyakran ismételt kérdések

A Bükki Füvesember Egyesületet azzal a céllal hoztuk létre, hogy megőrizzük, tovább éltessük és népszerűsítsük a népgyógyászat, ezen belül pedig a gyógynövényes gyógyítás eredményeit. Várunk mindenkit tagjaink közé, aki szeretne aktívan hozzájárulni a hagyományőrzéshez.  Rendezvényeink, ismeretterjesztő kiadványaink és honlapunk mind azt a célt szolgálják, hogy közkinccsé tegyük ezt a rég elfeledett tudást, melynek az egyik leghivatottabb őrzője a bükkszentkereszti  füvesember, a 88 éves Gyuri bácsi.

Kérjük, kattintson az Önt érdeklő kérdéskörre!


Az egyesület működésével kapcsolatos kérdések

1. Miért jött létre az egyesület?
A Bükki Füvesember Egyesület 2014. novemberében azzal a szándékkal alakult, hogy a gyógynövényes gyógyítás évszázadok óta felhalmozódott tudásanyagát a ma embere számára is elérhetővé tegye. A népgyógyászat és Gyuri bácsi neve nem véletlenül fonódott össze szétválaszthatatlanul, hiszen ő a leggazdagabb tudással rendelkező füvesember hazánkban, az Egyesületet is az ő tisztelőiként hoztuk létre. Átfogó ismeretterjesztő tevékenységünk arra szolgál, hogy a népgyógyászat már bizonyított eredményeit bárki napi gyakorlattá tudja tenni egészségének megőrzése érdekében.

2. Mivel foglalkozik az egyesület? Egyesületi tagjaink maguk is ismerik és aktívan alkalmazzák a népi gyógyászat által megőrzött természetes gyógymódokat. Ismeretterjesztő tevékenységünket több csatornán végezzük párhuzamosan. Az érdeklődők számára weboldalunkon, hírleveleinkben, nyomtatott kiadványainkban egyaránt hasznos információkkal szolgálunk az egészségmegőrzés hatékony és természetes módszereiről. A sorsfordító személyes találkozásokat még ennél is fontosabbnak tartjuk, így előadásainkon, gyógynövénytúráinkon, gyógynövénykert látogatásainkon is szeretettel várunk mindenkit.

3. Hogyan támogathatom az egyesületet? Ha támogatni szeretné az Egyesület munkáját, akkor adományát az alábbi bankszámlaszámra utalhatja el:

UniCredit Bank Hungary Zrt. Számlaszám: 10918001-00000085-44360002

IBAN számlaszám: HU83 1091 8001 0000 0085 4436 0002

SWIFT (BIC): BACXHUHB

4. Hogyan hívhatom el Gyuri bácsit előadásra? A rendezvenyszervezes@gyorgytea.hu e-mail címünkön veheti fel velünk a kapcsolatot, és kap tájékoztatást a meghívás menetéről.

Gyógyteákról általában

1. Kell-e a gyógyteák fogyasztása között szünetet tartani, és ha kell, akkor mennyit? Bizonyos teák fogyasztása után fontos, hogy tartsunk némi szünetet, illetve kúraszerűen fogyasszuk azokat. Ha például diófalevél teát iszunk 6 hétig, akkor a kúrát követően 6 hétig ne fogyasszuk azt. Ha megelőzésképpen fogyasztjuk ezeket a teákat, tehát csak heti 2-3 alkalommal, akkor nem szükséges szünetet tartani.

2. Gyógyszer mellett fogyaszthatok-e gyógyteákat? A gyógyteákat lehet gyógyszerrel együtt használni, sőt sok esetben így ajánljuk őket, mint kiegészítő terápiát. A gyógyszer és a tea közt minden esetben teljen el legalább 2 óra, hogy ne zavarják egymás felszívódását. Vigyázni kell például az orbáncfűvel, ami a szívgyógyszerek felszívódását lassítja, a fogamzásgátló tabletták hatékonyságát csökkenti.

3. Egyszerre több betegségem van, melyik gyógyításával kezdjem? A különböző teák és gyógyszerek közt mindig el kell telnie legalább 2 órának. Így egy nap 4-5 csésze teát is lehet inni. Ha ennél a mennyiségnél több teát kellene fogyasztani, vagy több gyógyszert is kell szedni, akkor rangsorolni kell a betegségeket. Érdemes elsőnek a legsúlyosabbat választani és úgy haladni tovább.

4. Reggelente kávét iszom, utána lehet gyógyteát fogyasztani? Legalább fél óra szünetet kell tartani a tea és a kávé közt, hogy ne zavarják egymás felszívódását. A legjobb lenne a kávéról leszokni és helyette tonizáló gyógyteát (körömvirág, katáng, ezerjófű, aranyvesszőfű) inni.

5. Nem szenvedek semmilyen betegségben, de szeretnék gyógyteát fogyasztani. Mit tegyek? A betegségek megelőzésében is felmérhetetlen fontosságúak a gyógynövények. Heti 2- 3 csésze egy-egy teából segíteni fog abban, hogy a betegségek ne alakuljanak ki, vagy csak sokkal később és gyorsabb lefolyásúak legyenek. A betegségek megelőzésénél minden szervünket be kell vonni. Ajánljuk Szabó György a „Bükki Füvesember Gyógynövényei“ című könyvében található egészségmegőrző naptárt útmutatóként. Váltogassuk naponta a teákat, amiket fogyasztunk. Egy-egy növény egy héten egyszer kerüljön sorra. Igyunk élvezeti teakeverékeket, amelyek jó ízűek és amelyeket lehet akár huzamosabb ideig fogyasztani.

6. Milyen növényekből állnak össze Gyuri bácsi keverékteái? A keverék teáink csomagolásán láthatóak az összetevők, ott hozzájuthatnak az információhoz.

7. Nincs a betegségemre gyógynövény, hogyan szerezzem be? Gyuri bácsi a Bükkben található gyógynövények közül gyűjti a legismertebbeket. Magyarországon több mint 400 féle gyógynövény terem, így sokhoz csak saját gyűjtés útján lehet hozzájutni. Mindig használjanak szakkönyveket, és kérjék olyan ember útmutatását, aki ismeri a növényeket és a gyűjtési szabályokat.

8. Mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy érezzem a gyógynövények jótékony hatását? Minden szervezet sajátosan reagál a gyógynövényekre. Lehet 2 hét, de lehet 6 hónap is, mire egy-egy növény kifejti hatását. A növények lassabban, de tartósabban és hosszútávon hatnak. Kitartóan és türelemmel kell használni őket, hiszen sok esetben a betegség, amire azonnali hatásukat várjuk, évek alatt alakult ki.

9. Gyerekek is fogyaszthatnak gyógyteát? 6 éves kor alatt nem ajánlunk belsőleg gyerekeknek gyógyteákat. 6 éves kor felett is csak dupla hígításban fogyaszthatnak belőlük. Az általunk ajánlott mennyiség: egy csapott teáskanálnyi füvet 2 dl vízhez arányú hígítás. 12 éves kor felett lehet felnőtt adagban inniuk a gyerekeknek a teákat.

10. Állapotos vagyok. Fogyaszthatok bármilyen gyógyteát? Várandósság ideje alatt csak nagyon kevés és gyenge gyógynövényt szoktunk ajánlani, olyat semmiképp sem, ami alhasi vérbőséget okoz. 2011-es nyomtatott hírlevelünkben utánanézhet, hogy mik azok a gyenge hatású gyógynövények, amiknek teáit várandósan is lehet inni.

11. Szoptatós kismama ihat teákat? Ugyanazok a szabályok vonatkoznak a szoptatási időszakra, mint a várandósság idejére.

12. Allergiás vagyok a csalánra, ihatom a teáját? Ismert növényallergiáknál nem ajánljuk azoknak a teáit fogyasztani, mert a virág és pollen ugyanúgy allergiás tüneteket válthatnak ki.

13. Van a kertemben gyógynövény, használhatom? (málna, dió) Természetesen. Ügyelni kell arra, hogy tiszta helyről legyen a növény szedve, semmiképp sem út mellől vagy úthoz közeli kertből. A növények szedési idejét és feldolgozási módját szakkönyvekből ajánljuk elsajátítani.

14. Hogyan készítsek ülőfürdőt? Egy fürdőhöz 3-5 liter gyógytea szükséges, melyet 3-5 evőkanál gyógyfűből forrázással készítünk és a fürdővízhez öntünk. Fontos, hogy a vízbe addig semmiféle testápoló szert (sampon, tusfürdő, balzsam stb.) ne helyezzünk, amíg az ülőfürdő tart. 20 percig üljünk a vízben ügyelve arra, hogy a fürdővíz ne érjen a szív vonaláig.

15. Hogyan irrigáljak? Az irrigálás így történjék: fürdőkádba fekve tegyük a lábakat a kád szélére, és az irrigáló készüléket helyezzük be a hüvelybe, majd öntsük be a tartalmát. Tartsuk bent, amíg tudjuk.

16. Ihatom hidegen a teákat? Természetesen lehet hidegen is fogyasztani a gyógyteákat, de érdemes frissen kéz melegen elkortyolni azokat. Ha esetleg macerálással /hideg áztatással/ készítjük teánkat, akkor hidegen is elfogyaszthatjuk azt, vagy 40 fokra melegítve fogyasszuk el. Gyógyteát soha ne melegítsünk mikrohullámú sütőben, mert a benne lévő mikrohullámok roncsolják a hatóanyagok szerkezetét.

Teakészítés szabályai

Honlapunkon a nyomtatott hírlevél archívum 2011. tavaszi számában részletes információt találnak erről a témáról. Íme néhány a leggyakoribb kérdések közül.

1. A nap mely szakaszaiban érdemes gyógyteát fogyasztani? A gyógyteák éhgyomorra szívódnak fel a leggyorsabban, ezért reggeli órákban javasoljuk legtöbbször a fogyasztását. A főbb étkezések után 3 órával az ember éhgyomri állapotba kerül, tehát ezekben az időszakokban is gyorsabb a felszívódási idő. A vízhajtó teákat (pl. nyírfalevél, bodza, tejoltó galaj) és a tisztító hatással rendelkező teákat (aranyvessző, csalán, dió) is érdemes reggeli órákban étkezés előtt fogyasztani. A hashajtó vagy nyugtató teákat az esti órákban lefekvés előtt melegen kortyolják el.

2. Összekeverhetek-e több egyedi növényt egy teában? Az azonos betegségre ható gyógynövényeket össze lehet keverni. A Bürki törvény kimondja, hogy az azonos betegségre ható növények összekeverve felerősítik egymás hatását. Meghűlés vagy influenza esetén a kakukkfűből, macskamentából, bodzából, útifűből és apróbojtorjánból összeállított teakeverék nagyon hatásos lesz ezekre a betegségekre. Különböző betegségekre ható növényeket ne keverjük össze, mert kioltják egymás hatását.

3. Mivel ízesíthetem a gyógyteákat?A gyógyteákat nem ízesítjük sem cukorral, sem citrommal. Az élvezeti teákba lehet tenni egy kis mézet vagy citromot. De sohasem a forró teába! A méz fontos enzimjei, a citrom C-vitaminja 40 fok felett elbomlanak. Várjanak tehát addig, míg langyosra hűl a tea. A méz gyógyhatása fontos tényező, soha ne édesítsék a teájukat cukorral. Az akácméz és a repceméz lúgos kémhatása miatt a gyomorsavval küzdő betegeknek teaízesítőként ideális. Egyéves kor alatti gyermeknek nem ajánlatos mézet adni, különösen a már nem szopó csecsemőnek, mert a méz kedvez egyfajta baktérium kifejlődésének, melynek leküzdéséhez a csecsemőnek még fejletlen az immunrendszere.

4. Hogyan készítsem a teát? A gyógyteákat készíthetjük virágból, levélből, gyökérből, termésből és kéregből. A virágot, levelet, hajtásvéget forrázzuk. Egy adag 3 gramm, ami egy csapott evőkanálnyi mennyiség. Ezt a kimért teamennyiséget leforrázzuk 2,5 dl forrásból levett tiszta vízzel. Mindezek után le kell fedni, majd állni hagyni 15-20 percig. Ha kicsit több ez az idő, az nem baj, de ha 1 óránál tovább hagyják ázni, akkor már ne igyák meg, inkább készítsenek frisset. A gyökereket, kérgeket és a terméseket főzni kell, magas rosttartalmuk miatt általában 5-10 percig. A katángot is főzni kell, mivel kemény szerkezetű a szára, és csak így oldódik ki belőle a hatóanyag. Főzéssel készítjük el még a kovasav tartalmú növényeket is, pl. a zsurlót. Hideg áztatással /macerálással/ készülnek a nyálkatartalmú növények, mint például a mályva, a kankalin. Ezeket 4-5 órán át áztatjuk. A csipkebogyó C-vitamin tartalma elbomlik 60 °C felett, ezért szintén hideg vízben áztatjuk 5-6 órán át. A fehér fagyöngyöt mészmentes hideg vízben kell 12 órán át áztatni, célszerű este beáztatni, reggel meginni a teáját.

5. Hogyan és miért kerüljem el a fém eszközök használatát teakészítés közben? A legegyszerűbb módon kell a teákat elkészíteni, egy bögrébe beleszórni a kimért teafüvet, majd a forrásban lévő vizet ráönteni és lefedve 15-20 percig párolódni hagyni. Azért nem szabad a teakészítéshez fém eszközöket használni, mert egyes anyagok gyógyhatását semlegesíti a fém. A vizet lehet fém teaforralóban melegíteni, de amivel a növény közvetlenül érintkezik (szűrő, csésze), az ne legyen fémből. Használjanak műanyag vagy faborítású szűrőket.

6. Belehelyezhetem a gyógyteámat papír filterbe? A papír filter praktikus, de arra ügyelni kell, hogy lehetőleg klórmentes papír legyen, hogy káros anyagok ne tudjanak kioldódni belőle.

7. Reggel, ha nincs időm a teakészítéssel foglalkozni, megfőzhetem előtte való este? A gyógyteák mindig frissen a leghatékonyabbak, minden esetben inkább így ajánljuk őket. Ha ez nem megoldható, akkor főzze meg este, inkább ilyet igyon, mint semmilyet.

8. Hogyan tudom mészmentessé tenni a vizet? A vizet felforraljuk, majd lehűtjük, így a mész kicsapódik belőle, lerakódik az edényre, vízforralóra.

9. Keverék teát kell fogyasztanom, amely levelekből, virágból és gyökerekből áll. Hogyan készíthetem ezt el? Ilyenkor érdemes a gyökerekből főzéssel teát készíteni, majd ezzel leforrázni a leveleket.

10. Baj, ha tovább ázik a teám, mint 15-20 perc? Lehetőleg ne ázzon tovább a tea, csak 15-20 percig. Ennyi idő alatt a hatóanyagok ki tudnak ázni. A tea hatékonyságán a hosszabb ázási idő nem javít. 1 óra ázás után már használhatatlan a gyógytea.

Gyuri bácsi termékeivel kapcsolatos kérdések

1. Miért ajánlják Gyuri bácsi termékeit? Gyuri bácsi és munkatársai a gyógynövényeket a Bükkben, tiszta természeti lelőhelyeken gyűjtik. Az aprítás, szárítás odafigyeléssel, gondos munkával történik. Bízunk Gyuri bácsi szaktudásában.Továbbá nagyra értékeljük és jó szívvel ajánljuk teakeverékeit, melyeket sok évtizedes tapasztalata alapján állított össze.

2. Fogyasztható a lejárt szavatosságú gyógytea, és ha igen akkor meddig? A gyógynövények esetében is, csakúgy mint a gyógyszereknél a szavatossági idő egy biztonsági ráhagyással készül. A gyógynövények másfél évig megőrzik szavatosságukat. A zacskókon levő dátum után fél évvel még nyugodtan fogyaszthatók.

3. A Babaváró csomag lépcsőit lehet egyszerre használni? A tisztítást és méherősítést lehet egyszerre végezni. A csomag többi részét csak akkor kezdjék el használni, amikor ezt a két szakaszt már befejezték.

4. Mi a különbség a három könyv között? A “Javasasszony Unokája” Gyuri bácsi első könyve, melyben 28 féle gyógynövényről ír és szerepel benne egy keverék tea recepttár. A második könyvet lányával, Lopes-Szabó Zsuzsával írták, címe “A Bükki Füvesember Gyógynövényei”, benne 60 féle gyógynövény szerepel valamint Gyuri bácsi híres egészségvédő naptára. A harmadik könyv, “A bükki füvesember nyomában” az idei könyvhétre jelent meg, Zsuzsa önálló munkája, az eddigi legbővebb, 71 gyógynövénnyel. A könyv végén abc sorrendbe foglalva megtalálják, melyik betegségre milyen gyógynövényeket ajánl a népgyógyászat. Ez az index megkönnyíti a könyv használatát. A modern füveskönyv tele van szebbnél szebb szemet gyönyörködtető fényképpel.

5. Hogyan kell a tinktúrákat használni? A pásztortáska és a fekete nadálytő tinktúrákat külsőleg alkalmazzuk. Az orbáncfű tinktúrát pedig belsőleg, napi egy mokkáskanállal lehet fogyasztani. Lehet folyadékban is hígítani, az orbáncfű alkoholos kivonatát.

6. Ha iszom a tinktúrát, tudok vezetni?Igen, egy mokkáskanálnyi tinktúra nem lesz hatással a koordináció képességekre.

7. A négyes fogat teákat hogyan igyam? Minden negyedik nap kell egy csésze teát meginni, a következőképpen: 1. nap: éhgyomorra egy csésze aranyvesszőfű tea (máj, epe, vese, hólyag) 4. nap: éhgyomorra egy csésze galagonya virágos ágvég tea (vérnyomáscsökkentő, értisztító, szívritmus szabályozó) 8. nap:egy csésze orbáncfű tea este (nyugtató, immunerősítő) 12.nap nőknek napközben bármikor 1 csésze cickafark tea (növényi ösztrogén) 12.nap férfiaknak 1 csésze kisvirágú füzike éhgyomorra (prosztata) A továbbiakban minden negyedik nap ilyen sorrendben kell egy-egy csésze teát elfogyasztani.

8. Nekem nem használ a tea, mit csináltam rosszul? Mindig ügyeljünk arra, hogy se gyógyszerrel, se más bajra használt gyógynövénnyel vagy egyéb készítménnyel ne használjuk egyszerre a teákat. Mindig legyen 2 óra szünet a különböző készítmények között /tea, gyógyszer/, hogy ne gátolják egymás felszívódását. Ha egy adott problémára fogyaszt teát, akkor próbáljon meg egy másik gyógynövényt, amit ugyanerre a bajra ajánlunk. Nem mindenkinek hat minden gyógynövény ugyanúgy. Ha egyik tea nem használ, egy másik biztosan fog.


A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás