A háromnapos gyógynövénygyűjtő túrákra egész nyáron érkeztek Bükkszentkeresztre az érdeklődők. Gyógynövénygyűjtés, gyógynövényes ismeretek, az erdő szeretete, a természet tisztelete, gyógyteaivás – ezek voltak a hívószavak idén is. A látogatók szép számmal érkeztek, a túrák már kora tavasszal beteltek.

Orbáncfű Gyuri bácsi gyógynövénykertjében, háttérben a túrázók

Orbáncfű Gyuri bácsi gyógynövénykertjében, háttérben a túrázók

Nagyon örülünk ennek, mivel ez azt jelenti számunkra, hogy egyre több ember foglalkozik az egészségével és a természetes gyógymódokkal. Az idei túrákon nagy számmal vettek részt orvosok, gyógyszerészek és természetgyógyászok, hatóanyag kutatók is, de természetesen rengeteg érdeklődő volt az élet más területeiről is. Érkeztek a határon túlról is a Bükkbe: a Felvidékről, Ausztriából, Erdélyből.

Éppen két túravezető is babusgatja, népszerűsíti a szurokfüvet

Éppen két túravezető is babusgatja, népszerűsíti a szurokfüvet

Gyuri bácsi a túrák nagy részén tiszteletét tette, köszöntötte az ide látogatókat. Az idén volt olyan szerencsés csoport is, akiket Gyuri bácsi és lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa is köszöntött.

Előadás a gyógynövényház hűs kertjében

Előadás a gyógynövényház hűs kertjében

A kirándulások a túravezetők számára is újra és újra változatosak voltak, mivel a nyári időszakban folyamatosan virágoztak a növények, egyik a másik után – vagy éppen egyszerre. A nyár közepétől egyre lassabban lehetett haladni a vendégekkel, mivel a virágzás után a gyümölcsök is beértek. Így folyamatoson falatozták a málnát, szedret, és a fekete áfonyát az ide látogató csoportok. A gyümölcsök gyűjtögetése mellett természetesen ezen növények leveleit is begyűjtötték. A fekete áfonya levele például a cukorbeteg szervezetnek tesz nagyon jót.

Fekete áfonya – gyümölcse és levele is hasznos

Fekete áfonya – gyümölcse és levele is hasznos

A forró nyári napokon sokszor jól esett a séták közepette a bükkös erdő hűsítő árnyékába behúzódni és az erdei források hűsítő vízéből inni. A kirándulók a forrás környéki üde területeket nagyon kedvelik, mert nagy állományban található meg itt a fürtös menta. Sajnos a csalán társaságában nő magasra, mert nagyon kedveli a nitrogénben gazdag talajt. Immunrendszer erősítésre, légúti betegségek kezelésére kiváló és íze finom, üdítő.

Virít a fürtös menta

Virít a fürtös menta

A túrák érintették a Bükkszentkereszt határában található gyógyító köveket. Ezeknek a kőzeteknek, a talajnak gyógyító hatású sugárzása van. Az ötvenes évek derekán itt kutattak uránért. Találtak is a kövek alatt, de olyan mélyen és olyan kevés sugárzó fémet hogy nem volt érdemes kibányászni. Az itt található urán kis mennyisége és mély fekvése miatt jótékony hatással lehet a különböző betegségekre. Gyuri bácsi bemérette a területet, és mágneses vonalakat talált a magneter a kövek alatt. A bükkszentkereszti legenda szerint Mária Jézus halála után vándorútra indult és Bükkszentkeresztet is érintette. A gyógyító köveknél megállt pihenni és ráült egy kőre, ami megőrizte testének lágy körvonalait. Ezt a különleges formájú követ ma Boldogasszony kövének nevezik.

Ha Bükkszentkereszten járnak, látogassanak el a gyógyító kövekhez, és pihenjenek meg az erdőben, hallgassák az erdő csendjét, aminek önmagában is gyógyító, építő hatása van. A kövek mellett található egy kis kápolna, melyben Szűz Mária tartja a kis Jézust az ölében. Az idei Gyógynövénynapok keretében Böjte Csaba atya szentelte fel ezt a kis kápolnát.

Szoborszentelés

Szoborszentelés

 Írta:  Ónodi Botond túravezető

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás Messenger-en Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás