Tavaszi tisztítókúra, avagy nagytakarítás a szervezetünkben

Csalánleveles tisztítókúra

A Bükkben még ma is látni viricselést

Lopes-Szabó Zsuzsa és családja minden nap többféle gyógyteát is fogyasztanak, tavasszal pedig az egész család tisztítókúrába kezd, köztük Gyuri bácsi is. Zsuzsa már kiskorában megtanulta apjától az ősi igazságot: „a természet ugyanezt csinálja. Tessék megnézni például a nyírfát. Tél végén szó szerint elindul benne a nedvkeringés, amit ősidők óta használ az ember a saját nedvkeringésének beindítására. A Bükkben még ma is látni viricselést, azaz nyírfacsapolást. Amikor tisztítókúrát tartunk semmi mást nem csinálunk, mint a természetet utánozzuk” – tanulta mindezt Gyuri bácsitól. 

Nemcsak a magyar népgyógyászatban van jelen a tisztítás

Az indiai ájurvédikus gyógyításban minden kezelés alapos tisztítókúrával kezdődik. Ennek az az oka, hogy a szervezet ellenálló képessége erősebb, ha a testet előzetesen megtisztítottuk a felhalmozódott méreganyagoktól, és így fogékonyabb a terápia befogadására. A bükki füvesember szerint az egészséges embereknek is érdemes évente kétszer, ősszel és tavasszal tisztítókúrát végezni. Méregtelenítésre kiváló például a csalánlevél és a diófalevél teája. Nincs nagy becsben a háztartásoknál a csalán, a kerttulajdonosok bőszen irtják, holott ez az egyik legkiválóbb gyógynövényünk. Sok vasat és C-vitamint tartalmaz.

Emellé naponta fogyasszunk csipkebogyóteát, ami megfelelő C-vitaminnal látja el a szervezetünket. A csipkebogyót hideg vízben áztassuk 5-6 órán át, ezután szűrjük le. Az átázott gyümölcsöt át is törhetjük a szűrőn, így igazi rostos gyümölcslevet kaphatunk.

A jolly joker teakeverék tisztításra

Ráadásul Gyuri bácsi egy kivételes méregtelenítő, salaktalanító hatású keverékteát is összeállított azoknak, akik tisztítókúrába szeretnének fogni, ez a Csalánleveles teakeverék (Tisztító tea). Ez a keverék tea, melynek receptjét Gyuri bácsi állította össze, igen sokrétű, mivel nyolc gyógynövény jótékony hatása adódik össze benne. Ezek közül a bodzavirág vízhajtó, emésztést elősegítő, köhögéscsillapító hatású, míg a csalán tisztítja a májat, vizelethajtó, vérképző, a fekete ribizli leveléből készült gyógytea pedig izzasztó, vérképző, emésztés- és étvágyjavító hatású.

Ez a tea az egész szervezetünket méregteleníti, javítja a vese működését, tisztítja az ereket, a vért, a nyirokrendszert, kiváló epe- és májtisztító hatással rendelkezik, ezáltal javítja az emésztésünket is.

Mennyi ideig és hogyan kell tisztítani?

Minimum 3 hétig, de ajánlott egy 6 hetes kúra elvégzése a jobb eredmény elérése érdekben. Minden nap egy csésze teát kell fogyasztani a Csalánleveles teakeverékből a reggeli órákban, lehetőleg éhgyomorra, a szokásos módon (cukor, méz, és egyéb ízesítő nélkül). Jó, ha tudjuk, hogy a tisztítóteák felszívódása a reggeli órákban, étkezés előtt a legjobb. A legtöbb tisztítótea vizelethajtó hatású, ezért lefekvés vagy hosszú utazás előtt nem ajánlott ilyen teát inni. Gyuri bácsi azt javasolja, hogyha napközben is iszunk gyógyteát, akkor étkezés után három órával fogyasszuk, akkor a leghatékonyabb.

A megfelelő étrend, a mozgás és a pihenés fontossága

A táplálkozásunkat is hangoljuk össze a méregtelenítéssel: mondjunk le a cukorról, fehér lisztről, vörös húsokról, és helyette inkább friss vagy párolt zöldséget, gyümölcsöt, halat együnk! (Ha nem tudunk friss zöldséget venni, a mirelit mindig jobb választás a konzerv helyett.) Ha egy frissebb, egészségesebb szemlélet szerint kezdünk el főzni, az új nyersanyagok, speciális főzési technikák, érdekes receptek, izgalmas, örömteli kísérletezések kezdetét jelenti. Félkész ételek, gyorséttermi fogások, utcai pékségek helyett mindig részesítjük előnyben a piacon vásárolt, friss árut, és leginkább abban az ételben bízzunk, amit saját magunk készítettünk el a konyhában!

Ha a téma felkeltette érdeklődését, nézze meg étrendünket és a hozzá tartozó anyagkiszabást!

Összeállított étrendünket életmódváltás vagy diéta esetén ajánljuk!

  • ITT töltheti le az étrendet
  • ITT a nyersanyagkiszabást

.

Ami szintén nagyon fontos, ebben az időszakban különösen: aludjunk eleget, sétáljunk nagyokat a friss levegőn, mozogjunk (pl. kertészkedjünk, kocogjunk, kiránduljunk, biciklizzünk, ússzunk) rendszeresen!  A kávé-, alkohol- vagy cigaretta fogyasztását ebben az időszakban feltétlenül szorítsuk vissza, amennyire csak tudjuk. Emellett ajánlunk egy még különösebb „böjti tanácsot” is. Ne töltsük a szokásos elektroszmogban és ingeráradatában ezeket a heteket: mondjunk le a többórás tévézésről, ne nyomogassuk feleslegesen a telefonunkat, ne szörfölgessünk vég nélkül a számítógép előtt esténként. Próbáljunk picit nyugodtan, befelé figyelni, anélkül, hogy a figyelmünket állandóan ezerféle dolog terelné el, és ha lehet, töltsük a természetben a szabadidőnket.

Hajzuhatag

Külső megújulás – egészséges hajzuhatag

Ha külsőnket is szeretnénk megújítani, és egészségesebb, fényesebb, erősebb hajra vágyunk, a csalán és a diólevél tea segít ebben is. Semmi okunk különben kétségbeesni, ha azt vesszük észre, hogy ősszel picit jobban hullik, korpásodik vagy zsírosodik a hajunk, mint máskor, mindez ilyenkor természetes jelenség.

De tehetünk ellene: vágassunk a hajunk végéből egy kicsit, hogy egészségesebb legyen, majd kezdjük el a diófalevél és csalán kúrát! A csalánlevél és a diólevél teáját egyaránt hatékony lemosóként használhatjuk a korpásodás megelőzésére, a hajzsírosodás és a hajhullás csökkentésére. Mossuk meg a hajunkat hagyományosan, samponnal (lehetőség szerint használjunk természetes alapanyagokból készült sampont, hogy ne terheljük kemikáliákkal a szervezetünket), majd az utolsó öblítést végezzük egyszer langyosra hűtött és leszűrt diólevél teával, másszor csalán forrázattal. Lemosni nem szükséges. (A sötét hajúaknak nem szükséges lemosni, de a világos hajúak a diólevél teát 5 perc után mossák le.) Látványosan fényesebb, egészségesebb lesz a hajunk már rövid időn belül.

Az átlagosnál erősebb (napi 100-150 szál feletti) hajhullásnak természetesen lehetnek különféle egyedi okai is, melyekről ezen a linken bővebben tájékozódhat.

Ha tavaszi tisztítókúrát tervez, ajánljuk a 100 g-os Csalánleveles teakeverék (Tisztító tea) terméket, amely 4 hétre elegendő adagot tartalmaz. A képre kattintva ismerje meg jobban a teakeveréket:

Csalánleveles tk 54

Ajánlott termékek

Csalánleveles teakeverék (Tisztító tea)