Györgytea a gyermekekért

A bükkszentkereszti általános iskolában 70 gyerek tanul, ebből 27-en járnak rendszeresen kerékpáros edzésre Sikter Zsuzsához, a Kis-Galya Egyesületbe. Öten közülük már „A” kategóriában versenyeznek, lassan kezdik őket megismerni az országos versenyeken. A Györgytea Lopes-Szabó Zsuzsa, Szabó Gyuri bácsi lánya kezdeményezésére idén félmillió forinttal támogatta az egyesület tevékenységét, hogy a gyerekek közelebb kerülhessenek álmaikhoz.
Sikter Zsuzsa mesélt nekünk a Kis-Galya Egyesület életéről.

Sikter Zsuzsa


Hogyan kerültél Bükkszentkeresztre?

Régebben Miskolcon, az MVSC Kerékpár szakosztályát irányítottam. Pár éve költöztünk Bükkszentkeresztre a párommal – aki szintén a kerékpársporttal foglalkozik – és újrakezdtünk mindent. A nulláról építettünk fel már a Kis-Galya kerékpáros egyesület keretén belül a kerékpáros szakosztályt.  Az ötlet onnan jött, hogy láttuk, hogy a helyi gyerekek biciklizgetnek a faluban, de inkább csak hébe-hóba, a nyári szünetben. Szakmai szemmel nézve őket, rögtön feltűnt, hogy van köztük pár igazán ügyes is: úgy éreztük, nagyon jó lenne edzéseket tartani nekik. Jelenleg már a helyi általános iskola 70 tanulója közül 27 gyerek jár hozzánk rendszeresen edzésre, heti 3-4-alkalommal.

Mennyi idős gyerekekről van szó?

Korosztály szerint nagyon vegyes a társaság, az elsősöktől a hetedikesekig sokan járnak hozzánk. Jelenleg a hetedikesek a legidősebb tanítványaim: velük kezdtük annak idején, 2013-ban a munkát. Persze, mindig az alsósok a leglelkesebbek, ők nagyobb arányban vesznek részt az edzéseken, versenyzésben: van olyan alsós osztály, ahonnan mindenki jár edzésre, persze, itt kis létszámú, 8-9 fős osztályokról van szó.

Úgy tudom, 5 profi kategóriás tanítványod is van, ami egy ilyen kis településen komoly eredmény, gratulálok hozzá!

Igen, 5 tanítványomnak kiváltottuk a Magyar Kerékpársportok Szövetségének versenyengedélyét, ők most már rendszeresen járnak az országos versenyekre, a Magyar Kupa Futamokra, a Magyar Nemzeti Bajnokságra, és néhány közelebbi, szlovákiai nemzetközi versenyre is. Pillanatnyilag ez a Kis-Galya Egyesület tevékenységének a csúcsa.

Mi már azelőtt szerveztünk versenyeket és biciklis táborokat Bükkszentkereszten, mielőtt ideköltöztünk volna: a Megyei Diákolimpiát sok éve itt rendeztük Bükkszentkereszten. Meglepve tapasztaltuk, hogy bár itt is bringázgatnak a gyerekek, egyikük sem indul a versenyen. Ezért 2013-ban – pályázati segítséggel, a Bükkszentkereszti Szlovák Nemzetiségi Általános Iskolával összefogva – szerveztünk a helyi gyerekeknek három iskolai versenyt, hogy ráhangolódjanak a versenyzésre, belelássanak kicsit ebbe a sportágba, és felkészítettük őket a Megyei Diákolimpiára is. Itt már első évben nagyon jól szerepeltek, több kategóriában hoztak el érmeket.

A diákolimpia sikerére aztán lehetett építkezni: meghirdettük az edzéseket, és évek alatt felépült egy nagy csapat. Az Országos Diákolimpia továbbra is a legfontosabb verseny a számukra. Jöttek sorban az érmek, eredmények, első helyek, és a legsikeresebbek közül emeltük ki az öt legjobbat, akiket érdekel a még keményebb versenyzés, akik komolyabb pályákra vágytak, és országos szintű eredményekre is képesek. Velük kezdtünk el komolyabb versenyekre járni – mint a Magyar Kupa Futam, ahol az egész országból ott vannak a legjobb kerékpárosok – és nekik persze magasabb szintű edzést tartok. Legutóbb áprilisban, Nagykovácsiban értek el nagyon szép eredményeket a bükkszenti versenyzők. Pedig a mezőny erős: úgy látom, a kerékpáros egyesületek mostanában aktívan foglalkoznak az utánpótlással, és ez nagyon jót tesz a kerékpársportnak.

Akkor már országos szinten is jegyezve vagytok?

Igen, a versenyeken már megismerik a bükkszenti gyerekeket, és szeretik is őket.

Te is versenyzel?

Igen. Mindig is testnevelés tagozatos iskolába jártam, gyerekkoromban úsztam, középiskolától triatlonoztam, és végül megmaradt a mountainbike, a terepbringa. Még most is indulok néha versenyeken, de ritkábban, inkább a gyerekeket versenyeztetem most már. A páromnak szintén ez az élete. Együtt csináljuk a versenyszervezést, az edzéseket, sőt, ő szereli a gyerekek bringáját, hogy ezért se kelljen Miskolcra utazni a családoknak.

Neked ez a főállásod?

Nem, a szabadidősportok esetében nincs állami támogatás, egy kerékpáros vagy terepfutó egyesület esetén mindenki saját szabadidejét fordítja az edzői munkára. Nekem is van főállásom a Bükki Nemzeti Parknál. Napközben ott dolgozom, délután edzést tartok, éjjel pedig írom a versenyzőknek az edzésterveket. Néha jó lenne, ha erre azért nappal kerülne sor. Az lenne a célunk, hogy egy edzői fizetést ki tudjunk gazdálkodni, de még nem tartunk ott.

Úgy tudom, idén támogatóra leltetek.

A Györgytea már 2015-ben is támogatott minket, idén pedig még komolyabb összeggel, félmillió forinttal segíti a munkánkat. Azért fordultunk hozzájuk, mert mindenképpen egy helyi vállalkozást szerettünk volna megkeresni, hiszen a falu gyerekeiről van szó. Az az 500 ezer Ft, amit most kaptunk, nagyon komoly segítség nekünk.

A weboldalatokon úgy láttam, nem csak kerékpáros egyesület a Kis-Galya, hanem ennél sokkal szerteágazóbb a tevékenységetek.  Találtam túrázást, futást, sífutást is.

A szabadban végezhető sportok szeretetét adjuk át a gyerekeknek, de a fő cél azért a bringázás, ami nagyon hasznos közlekedési eszköz is manapság. Tavasztól őszig a kerékpár az első. De sokat túrázunk is a gyerekekkel, hogy kiváltsuk a hideg időben történő futóedzéseket, télen pedig, ha van hó, mehet a sífutás, amit nagyon szeretnek.

A felnőtteket is sikerül bevonni?

Igen, a gyerekeken keresztül a szülők is egyre jobban bekapcsolódnak az egyesület életébe, és kezdik megszeretni a rendszeres sportot. Azt vettük észre, hogy egyre többen vesznek kerékpárt, és elkezdtek a faluban is bringával járni, nem kocsival, pedig ez korábban elég ritka volt. És persze a szülők eljönnek a kirándulásokra is, nem ritka, hogy ott az egész család.

Az egyesületetek rendezi az Üveghuta Kupát is, aminek komoly hagyománya van már.

Igen, a tizennegyedik Üveghuta Kupát fogjuk idén megrendezni. Ez egy szezonzáró kerékpáros verseny, egy helyi, amatőr időfutam. Inkább felnőtteknek való, csak 10 év felettiek indulhatnak rajta. Október elején tartjuk, a táv 5,2 km: Bükkszentlászlótól Bükkszentkeresztig tart. Az elsőn 50-60-an vettek részt, most 200 fő feletti állandó létszámmal megy. A népszerűsége annak köszönhető, hogy amatőröknek rendezzük, rövid a táv, és hiába meredek, 5-6 kilométert azért mindenki teljesíteni tud. Nagyon szeretik a résztvevők az egyedi díjazásunkat is: emlékezve az üveghutákra, a régi, legendás bükkszentkereszti üveggyártásra, mi kézzel festett üvegkupákat és érmeket adunk a győzteseknek, amiket helyi alkotók állítanak elő.

A Kis-Galya Egyesület weboldala: http://kisgalya.hu/

Facebook oldala: https://www.facebook.com/Kis-Galya-KSE-163138683736787/