2018.12.20.
Születés-nap
Tudta, hogy valamikor télen fog megszületni a gyermeke. Szíve alatt hordta már hónapok óta, érezte mozgását, teste lüktetését. Egyre nehezebben tudott lehajolni, gyakran fájt a lába, égett a gyomra, éjjelente most már sokszor felébresztette a szükség. De nem panaszkodott, tudta anyjától, nénjeitől, ez így van rendjén, ez az anyák sorsa.
Nem aggódott a szülés miatt sem. Valahogy érezte, minden rendben lesz. Nem lehet másként. Fiatal volt, egészséges, tele életerővel és energiával, szerette gyermeke apját, nagyon várták ezt a kisbabát. Vajon milyen lesz, kérdezte néha magától kíváncsian. Barna szemű vadóc, fékezhetetlen, imádnivaló imposztor, akire mégsem lehet igazán haragudni? Vagy csendes, komoly, szófogadó? És ha mégis kislány? Pihe hajú, rebbenő szempillájú, cserfes, apja szemefénye?
Mikor eljött az idő, egy hosszú, fárasztó nap végén, a gyermek meg is érkezett, a vártnál picit korábban. Őt elsodorták az események, érezte vajúdás közben, hogy nincs hatalma a teste fölött, mint egy idegen élőlény, az működött a maga szigorú szabályai szerint, lassan és komótosan, nagy fájdalmak között tolta-lökte világra a kisbabát, aki annak rendje és módja szerint meg is született.
Fáradtan, kimerülten vette kezébe a csecsemőt, aki hamarosan mély álomba merült, és érezte, az ő szeme is lassan becsukódik. Az újdonsült apa betakarta őket, majd elhelyezkedett a sarokban egy széken, onnan figyelte meghatottan gyönyörű szép párját, újszülött fiát. Ez maga a boldogság, gondolta volna magában, ha ilyen butaságokon gondolkodott volna. Ehelyett még egyszer megnézte, jól betakarta-e a családját, majd visszaült a sarokba, és maga is elbóbiskolt.
Már csak a csillagok voltak ébren. Mintha egyre fényesebben világítottak volna, de ezt már egyikőjük sem látta, mint ahogy nem látták az istállóban jámboran kérődző állatok sem.
Lopes-Szabó Zsuzsa
fitoterapeuta, gyógynövényszakértő