Szabó Gyuri bácsi Prima díjas!

príma

 

November 8-án a miskolci színházban rendezték meg a Vállalkozók Országos Szövetsége Borsod megyei díjkiosztó gálaestjét.

A gálán Ádám Imre, a VOSZ megyei elnöke arról beszélt, hogy idén is kiemelkedő személyiségeket ünnepel a vállalkozók közössége, akik munkásságukkal, emberi értékeikkel, személyiségükkel állítanak példát az egész társadalom elé, Kriza Ákos, Miskolc polgármestere pedig arról, hogy a közös célért létezik összefogás, együttgondolkodás. Az est első felében átadták a vállalkozói és munkáltatói elismeréseket.

Utána került sor a Prima díjak kiosztására. Szabó Gyuri bácsit tudomány kategóriában jelölték, mely önmagában is nagy megtiszteltetés. Végül a közönségdíjat kapta meg, melyet meghatottan köszönt meg mindazoknak, akik rá szavaztak. Mint mondta, tudását a néptől kapta, a népnek kell azt visszaadnia.

Mindnyájan nagyon büszkék vagyunk rá és kívánjuk, még sokáig tanítson bennünket arra, hogyan védjük meg egészségünket, hogyan használjuk a gyógynövényeket.

Szívből gratulálunk Gyuri bácsi!