Magyar Örökség Díj

magyar.orokseg

 

A Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöksége a Magyar Népi Gyógyászatot a Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumának részévé nyilvánította. A Magyar Örökség Díjat – minden egykori és jelenleg is tevékeny füvesember képviseletében – a magyar népi gyógyászat két jelenkori képviselője, Szabó Gyuri bácsi bükkszentkereszti füvesember, valamint a határon túlra szakadt magyarság képviseletében Macalik Ernő csíkkarcfalvi botanikus 2013 szeptember 21-én vette át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

Az ünnepség megnyitó beszédét dr. Hámori József neurobiológus, agykutató, az MTA rendes tagja, a Bírálóbizottság elnöke mondta el. A háború előtti Magyarország jeles képviselőitől egészen napjainkig méltatta mindazon kulturális értékeket, melyek összekovácsolnak és életben tartanak egy népet.

A népi gyógyászathoz a laudációt, az ajánlást dr. Pottyondy Ákos, a pannonhalmi főapátság gyógynövénykertjének vezetője mondta el. Beszédében kiemelte a népi gyógyászat fontosságát, és méltatta jelenlévő képviselőinek munkásságát. A díszoklevelek és a jelvények átvétele után közös fénykép készült, melyen ott volt a Magyar Örökség Díj többi kategóriájának kitüntetettje is, például Eősze László zenetörténész, B. Kovács István felvidéki író, Wagner Nándor szobrász és Bakos Gáspár asztrofizikus.

Szabó Gyuri bácsi számára nagy megtiszteltetés ez a díj: munkásságának és annak az ügynek az elismerése, melynek szolgálatába állította életét. Együtt örülünk vele, hogy ezen a jeles fórumon is fejet hajtanak a népi gyógyászat érdemei és fontossága előtt.