Fedezze fel Gyógynövénykertünket Lakatos Márk túravezetőnkkel

Repül az idő… Már egy év telt el azóta, hogy átadásra került a Szabó Gyuri bácsi régi gyógynövénykertjének hagyományait megtartó, de modern külsővel és funkciókkal elkészült új látogatóközpontja Bükkszentkereszten. Lánya, Zsuzsa volt a megálmodója és létrehozója ennek a hársfalevelet mintázó mesés helynek, melyben nem csak filagória és gyógynövényes labirintus található, de a gyerekeknek magaságyást is terveztek.

Az idelátogatók akár maguk is megtekinthetik a helyet, de egynapos túrák keretében szakemberek vezetésével is megismerhetik az itt található közel 150 fajta gyógynövényt és azok gyógyhatásait.

Lakatos Márk az egyik ilyen kiváló szakember Gyuri bácsi csapatában, aki lassan több mint 11 éve erősíti a bükki füvesember gárdáját. Évente számos 3 napos gyógynövényismereti túrát vezet, melyek nagyon kedveltek a gyógynövények érdekes és sokszínű világa iránt érdeklődők körében. Márk olyan szakmai tapasztalattal rendelkezik, hogy élmény részt venni, illetve hallgatni előadásait, melyekben minden hasznos információt megtudhatunk az általa bemutatott gyógynövényekről. Nem meglepő így az sem, hogy hamar megtelnek a csoportjai, melyekre a megújult Gyógynövénytúra oldalon még korlátozott számban van lehetőség jelentkezni. 

Lakatos Márk a túrázókkal

Legfrissebb videónkban Márk mutatja be a már említett Gyógynövénykertet:

Ha szeretné Ön is megismerni Gyógynövénykertünket és egy vezetett kertlátogatáson részt venni, akkor az egynapos túrára kell jelentkeznie.

Gyógynövénykert napsütésben a túrázókkal

Ha Bükkszentkereszten jár, feltétlenül nézze meg a kertet, ahol szeptember végéig várjuk a látogatókat, minden nap 9:30-től 17:3o-ig. Nagycsaládosoknak, iskolai csoportoknak a belépés ingyenes.