Gyakran ismételt kérdések

A Bükki Füvesember Egyesületet azzal a céllal hoztuk létre, hogy megőrizzük, tovább éltessük és népszerűsítsük a népgyógyászat, ezen belül pedig a gyógynövényes gyógyítás eredményeit.

Rendezvényeink és honlapunk mind azt a célt szolgálják, hogy közkinccsé tegyük ezt a rég elfeledett tudást, melynek az egyik legelhivatottabb őrzője a bükkszentkereszti füvesember, Szabó Gyuri bácsi.

Kérjük, kattintson az Önt érdeklő kérdéskörre!

1. Miért jött létre az egyesület?

A Bükki Füvesember Egyesület 2014. novemberében azzal a szándékkal alakult, hogy a gyógynövényes gyógyítás évszázadok óta felhalmozódott tudásanyagát a ma embere számára is elérhetővé tegye. A népgyógyászat és Gyuri bácsi neve nem véletlenül fonódott össze szétválaszthatatlanul, hiszen ő a leggazdagabb tudással rendelkező füvesember hazánkban, az Egyesületet is az ő tisztelőiként hoztuk létre. Átfogó ismeretterjesztő tevékenységünk arra szolgál, hogy a népgyógyászat már bizonyított eredményeit bárki napi gyakorlattá tudja tenni egészségének megőrzése érdekében.

2. Mivel foglalkozik az egyesület?

Egyesületi tagjaink maguk is ismerik és aktívan alkalmazzák a népi gyógyászat által megőrzött természetes gyógymódokat. Ismeretterjesztő tevékenységünket több csatornán végezzük párhuzamosan. Az érdeklődők számára weboldalunkon, hírleveleinkben egyaránt hasznos információkkal szolgálunk az egészségmegőrzés hatékony és természetes módszereiről. A személyes találkozásokat még ennél is fontosabbnak tartjuk, így gyógynövénytúráinkon, gyógynövénykert látogatásainkon is szeretettel várunk mindenkit.

3. Hogyan támogathatom az egyesületet?

Ha támogatni szeretné az Egyesület munkáját, akkor adományát az alábbi bankszámlaszámra utalhatja el:

UniCredit Bank Hungary Zrt. Számlaszám: 10918001-00000085-44360002

IBAN számlaszám: HU83 1091 8001 0000 0085 4436 0002

SWIFT (BIC): BACXHUHB

4. Hogyan kérhetek interjút Gyuri bácsitól vagy Lopes-Szabó Zsuzsától?

Ha Szabó Gyuri bácsival vagy Lopes-Szabó Zsuzsával interjút szeretne készíteni, akkor kérjük, a sajto@gyorgytea.hu e-mail címen vegye fel velünk a kapcsolatot!

1. Kell-e a gyógyteák fogyasztásában szünetet tartanom, és ha igen, akkor mennyi ideig?

Egyes gyógynövények csak kúraszerűen alkalmazhatók. Ezeknek a gyógynövényteáknak a fogyasztásában legalább fele annyi ideig kell szünetet tartani, mint amennyi ideig ittuk az adott teát. Pl. a cickafark teát legfeljebb 6 hétig javasoljuk inni és a kúra legalább 3 hét szünet után ismételhető. Ha ugyanezt a teát csak heti 1-3 alkalommal isszuk, akkor nem szükséges szünetet tartani a fogyasztásában.

2. Gyógyszer mellett fogyaszthatok-e gyógyteákat?

A gyógynövényeket minden esetben kiegészítő kezelésként javasoljuk az orvosi terápia mellett. A különböző gyógyszerek és a teák fogyasztása között teljen el legalább 2 óra, hogy a hatóanyagok zavartalanul fel tudjanak szívódni. Vannak olyan gyógynövények, melyek bizonyos gyógyszerek mellett nem alkalmazhatók. Pl. az orbáncfű vérhígító gyógyszerek, altatók, nyugtatók, antidepresszáns tabletták mellett nem javasolt belsőleges fogyasztásra, valamint a szívgyógyszerek felszívódását is lassítja, a fogamzásgátló tabletták hatékonyságát csökkenti. A gyógynövények ellenjavallataival kapcsolatban mindenképpen érdeklődjön az info@gyorgytea.hu e-mail címünkön vagy kérjen segítséget telefonon tanácsadónő kollégáinktól a 00 36 46 390 278-as központi telefonszámon, hétfőtől péntekig 9.00-17.00 óráig.

3. Egyszerre több betegségem van, melyik gyógyításával kezdjem?

A különböző teák és gyógyszerek közt mindig el kell telnie legalább 2 órának. Így egy nap 4-5 csésze teát is lehet inni. Ha ennél a mennyiségnél több teát kellene fogyasztani, vagy több gyógyszert is kell szedni, akkor rangsorolni kell a betegségeket. Érdemes elsőnek a legsúlyosabbat választani és úgy haladni tovább.

4. Reggelente kávét iszom, utána lehet gyógyteát fogyasztani?

Legalább fél óra szünetet kell tartani a tea és a kávé fogyasztása között, hogy ne zavarják egymás felszívódását.

5. Nem szenvedek semmilyen betegségben, de szeretnék gyógyteát fogyasztani. Mit tegyek?

A betegségek megelőzésében is felmérhetetlen fontosságúak a gyógynövények. Heti 2- 3 csésze egy-egy teából segíteni fog abban, hogy a betegségek ne alakuljanak ki, vagy csak sokkal később és gyorsabb lefolyásúak legyenek. A betegségek megelőzésénél minden szervünket be kell vonni. Váltogassuk naponta a teákat, amiket fogyasztunk. Egy-egy növény egy héten legfeljebb 3 alkalommal kerüljön sorra. Igyunk élvezeti teakeverékeket, amelyek jó ízűek és amelyeket lehet akár huzamosabb ideig is fogyasztani. Ajánljuk egész éves Egészségvédő programunkat is, melyhez minden negyedévben egy-egy csomagot is összeállítottunk.

6. Mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy érezzem a gyógynövények jótékony hatását?

Minden szervezet sajátosan reagál a gyógynövényekre. Lehet 2 hét, de lehet 6 hónap is, mire egy-egy növény kifejti hatását. A növények lassabban, de tartósabban és hosszútávon hatnak. Kitartóan és türelemmel kell használni őket, hiszen sok esetben a betegség, amire azonnali hatásukat várjuk, évek alatt alakult ki.

7. Gyerekek is fogyaszthatnak gyógyteát?

Gyerekeknek is adhatunk gyógyteákat, de nem minden gyógynövényt, nem minden életkorban és 12 éves kor alatt leginkább csak hígítva (egy teáskanál teafű, 2,5 dl vízhez). Az erős hatású gyógynövényeket pedig 12 éves kor alatt egyáltalán nem javasoljuk fogyasztani. Ilyen pl. az orbáncfű, a diófalevél és a legtöbb teakeverék is. A gyerekeknek adható teákkal kapcsolatban mindenképpen érdeklődjön az info@gyorgytea.hu e-mail címünkön vagy kérjen segítséget telefonon tanácsadónő kollégáinktól a 00 36 46 390 278-as központi telefonszámon, hétfőtől péntekig 9.00-17.00 óráig.

8. Állapotos vagyok. Fogyaszthatok bármilyen gyógyteát?

Várandósság ideje alatt csak nagyon kevés és gyenge gyógynövényt szoktunk ajánlani, csak olyat, ami teljes biztonsággal fogyasztható. Ezzel kapcsolatban mindenképpen érdeklődjön az info@gyorgytea.hu e-mail címünkön vagy kérjen segítséget telefonon tanácsadónő kollégáinktól a 00 36 46 390 278-as központi telefonszámon, hétfőtől péntekig 9.00-17.00 óráig.

9. Szoptatási időszakban fogyaszthatok gyógyteákat?

Általában ugyanazok a szabályok vonatkoznak a szoptatási időszakra, mint a várandósság idejére.

10. Allergiás vagyok a lándzsás útifűre, ihatom a teáját?

A lándzsás útifű levelének begyűjtése virágzás előtt történik, így nem tartalmaz pollent, ezért Gyuri bácsi ebben az esetben is javasolja fogyasztani a belőle készült teát.

11. Van a kertemben gyógynövény, használhatom?

Természetesen. Ügyelni kell arra, hogy tiszta helyről legyen a növény szedve, semmiképp sem út mellől vagy úthoz közeli kertből. A növények szedési idejét és feldolgozási módját szakkönyvekből ajánljuk elsajátítani.

12. Hogyan készítsek ülőfürdőt?

Az ülőfürdőhöz legalább 5 liter gyógytea szükséges, melyet 5 púpozott evőkanál teafűből forrázással készítünk és a fürdővízhez öntünk. Fontos, hogy a vízbe semmi mást (pl. habfürdő) ne tegyünk, amíg a gyógynövényes fürdő tart. Lehetőség szerint 20 percig üljünk a vízben, ügyelve arra, hogy a fürdővíz ne érjen a szív vonaláig.

13. Hogyan irrigáljak?

Irrigálás, azaz hüvelyöblítés esetén egy púpozott evőkanálnyi teafüvet 3 dl vízzel le kell forrázni, 20 percig lefedve állni hagyni, majd leszűrni. A felével kell irrigálni reggel úgy, hogy a folyadék minél mélyebben hatoljon be a méhszájhoz (pl. fekvő testhelyzetben, feltett lábakkal), a teát a lehető leghosszabb ideig visszatartva (legalább 5 percig). A megmaradt teát hűtőben letakarva kell tárolni, majd este meglangyosítani, és ugyanúgy irrigálni vele, mint reggel. Irrigátort patikákban lehet vásárolni.

14. Ihatom hidegen a teákat?

Természetesen lehet hidegen is fogyasztani a gyógyteákat, de érdemes langyosan elkortyolni azokat. Ha esetleg hideg áztatással készítjük teánkat, akkor hidegen is elfogyaszthatjuk azt, de fel is melegíthetjük legfeljebb 40 fokra. Gyógyteát azonban soha ne melegítsünk mikrohullámú sütőben, mert a benne lévő mikrohullámok roncsolják a hatóanyagok szerkezetét.

1. Miért ajánlják Gyuri bácsi termékeit?

A gyógynövények feldolgozása nagy odafigyeléssel, gondos munkával történik. Bízunk Gyuri bácsi népgyógyászati tudásában, nagyra értékeljük és jó szívvel ajánljuk teakeverékeit, melyeket sok évtizedes tapasztalata alapján állított össze.

2. A Babaváró program lépcsőit lehet egyszerre használni?

A program első két lépése, a tisztítás és méherősítés végezhető párhuzamosan, de legalább 2 óra eltéréssel fogyasztva a teákat. A harmadik lépést csak akkor kezdjék el használni, amikor ezt a két szakaszt már befejezték.

3. Mi a különbség a könyvek között?

A Javasasszony unokája Gyuri bácsi első könyve, melyben 28 féle gyógynövényről ír és szerepel benne egy keverék tea recepttár. A második könyvet lányával, Lopes-Szabó Zsuzsával közösen írták, címe A bükki füvesember gyógynövényei, 60 féle gyógynövény, valamint Gyuri bácsi híres egészségvédő naptára is megtalálható benne. A harmadik könyv, A bükki füvesember nyomában, Zsuzsa önálló munkája, az eddigi legbővebb, 71 gyógynövénnyel. A könyv végén abc sorrendbe foglalva megtalálják, melyik betegségre milyen gyógynövényeket ajánl a népgyógyászat. Ez az index megkönnyíti a könyv használatát. Sorrendben a negyedik könyv, Gyógynövények a zsebemben címmel jelent meg. Azoknak készült, akik maguk szeretnék megtalálni és begyűjteni a gyógyteának valót. Ezért van az, hogy a növények botanikai ismertetése, jellemzői, lelőhelyük leírása fontos szerepet kapott. Lopes-Szabó Zsuzsa törekedett arra, hogy a könyv betöltse hivatását, és könnyen elférjen a zsebben, hátizsákban, bírja a törődést és a sűrű használatot.

4. Hogyan kell az alkoholos kivonatokat használni?

A külsőlegesen alkalmazható kivonatokkal naponta 2-3 alkalommal kell az adott területet bekenni. A belsőleges használatú kivonatokat étkezést követően ajánljuk fogyasztani, naponta 1-3 alkalommal 20-20 cseppet. Lehet kevés folyadékban is hígítani és úgy meginni a tinktúrákat.

5. Ha alkoholos gyógynövénykivonatot iszom, vezethetek?

Vezetésnél figyelembe kell venni a kivonatok alkoholtartalmát, a koordináció képességet ugyan nem befolyásolják, de egy esetleges közúti ellenőrzés alkalmával az alkoholszint kimutatható. Ebben az esetben lehet a 3×20 csepp helyett 2×30 cseppet alkalmazni. A vezetés és a kivonat fogyasztása között pedig teljen el legalább 2 óra.

6. Nekem nem használ a tea, mit csináltam rosszul?

Mindig ügyeljünk arra, hogy se gyógyszerrel, se más bajra használt gyógynövénnyel vagy egyéb készítménnyel ne használjuk egyszerre a teákat. Mindig legyen 2 óra szünet a különböző készítmények között /tea, gyógyszer/, hogy ne gátolják egymás felszívódását. Ha egy adott problémára fogyaszt teát, akkor próbáljon meg egy másik gyógynövényt, amit ugyanerre a bajra ajánlunk. Nem mindenkinek hat minden gyógynövény ugyanúgy. Ha egyik tea nem használ, egy másik biztosan fog.

1. A nap mely szakaszaiban érdemes gyógyteát fogyasztani?

A gyógyteák éhgyomorra szívódnak fel a leggyorsabban, ezért legtöbbször a reggeli órákban javasoljuk a fogyasztásukat. A főbb étkezések után 3 órával az ember éhgyomri állapotba kerül, tehát ezekben az időszakokban is gyorsabb a felszívódási idő. A vízhajtó teákat (pl. nyírfalevél, bodzavirág, tejoltó galaj) és a tisztító hatással rendelkező teákat (aranyvesszőfű, csalánlevél, diófalevél) is érdemes a reggeli órákban, étkezés előtt fogyasztani. A nyugtató teákat a nap folyamán bármikor ihatják. Az orbáncfű teát azonban este javasoljuk fogyasztani. A hashajtó teákat az esti órákban lefekvés előtt melegen kortyolják el.

2. Összekeverhetek-e több egyedi növényt egy teában?

Az azonos betegségre ható gyógynövényeket össze lehet keverni. A Bürki törvény kimondja, hogy az azonos betegségre ható növények összekeverve felerősítik egymás hatását. Meghűlés vagy influenza esetén a kakukkfűből, fürtös mentából, bodzavirágból, útifűből és apróbojtorjánból összeállított teakeverék nagyon hatásos lesz ezekre a betegségekre. Különböző betegségekre ható növényeket ne keverjünk össze, mert kioltják egymás hatását.

3. Mivel ízesíthetem a gyógyteákat?

A gyógyteák ízesítését nem javasoljuk. Az élvezeti teákba lehet tenni egy kevés mézet vagy citromot. De sohasem a forró teába! A méz fontos enzimjei, a citrom C-vitaminja 40 fok felett elbomlanak. Várjanak tehát addig, míg langyosra hűl a tea. A méz gyógyhatása fontos tényező, soha ne édesítsék a teájukat cukorral. Az akácméz és a repceméz lúgos kémhatása miatt a gyomorsavval küzdő betegeknek teaízesítőként ideális. Egyéves kor alatti gyermeknek nem ajánlatos mézet adni, különösen a már nem szopó csecsemőnek, mert a méz kedvez egyfajta baktérium kifejlődésének, melynek leküzdéséhez a csecsemőnek még fejletlen az immunrendszere.

4. Hogyan készítsem a teát?

A gyógyteákat készíthetjük forrázással, főzéssel vagy hideg vizes áztatással. A virágot, levelet, hajtásvéget forrázzuk. Egy adag 3 gramm, ami egy csapott evőkanálnyi mennyiség. Ezt a kimért teafüvet leforrázzuk 2,5 dl forrásból levett tiszta vízzel. Mindezek után le kell fedni, majd állni hagyni 15-20 percig. Ha kicsit túllépik ezt az időt, az nem baj, de 1 óránál ne ázzon többet. A gyökereket, kérgeket és a terméseket főzni kell, magas rosttartalmuk miatt általában 5-10 percig. A mezei katángot is főzni kell, mivel kemény szerkezetű a szára, és csak így oldódik ki belőle a hatóanyag. Főzéssel készítjük el még a kovasav tartalmú növényeket is, pl. a mezei zsurlót. Hideg áztatással /macerálással/ készülnek a nyálkatartalmú növények, mint például a mályva, a kankalin. Ezeket 4-5 órán át áztatjuk. A csipkebogyó C-vitamin tartalma elbomlik 40 °C felett, ezért szintén hideg vízben áztatjuk 5-6 órán át. A fehér fagyöngyöt mészmentes hideg vízben kell 12 órán át áztatni, célszerű este beáztatni, reggel meginni a teáját.

5. Hogyan és miért kerüljem el a fém eszközök használatát teakészítés közben?

Azok a fémek, melyek modern technológiával készülnek (pl. rozsdamentes acélból), azok használhatók. Azokat a fémeket, melyekből oldódhat ki fémion, azokat nem ajánljuk. Ilyen pl. az alumínium, a réz, minden régi típusú fém és a belőlük készült eszköz. Ezek a gyógynövények hatóanyagait módosíthatják, átalakíthatják vagy hatásukat mérséklik. A vizet lehet fém teaforralóban melegíteni, de amivel a forró tea közvetlenül érintkezik (szűrő, csésze), az ne legyen fémből. Használjanak műanyag, üveg vagy textil szűrőt, esetleg klórmentes papírfiltert a teakészítésnél. A fém termosz megengedett, amennyiben rozsdamentes anyagból készült.

6. Belerakhatom a teafüvet papír filterbe?

A papír filter praktikus, de arra ügyelni kell, hogy lehetőleg klórmentes papír legyen, hogy káros anyagok ne tudjanak kioldódni belőle.

7. Reggel, ha nincs időm a teakészítéssel foglalkozni, elkészíthetem előtte való este?

A gyógyteák mindig frissen a leghatékonyabbak, minden esetben inkább így ajánljuk őket. Ha ez nem megoldható, akkor készítse el este és reggel fogyassza is el a teát.

8. Hogyan tudom mészmentessé tenni a vizet?

A vizet felforraljuk, majd lehűtjük, így a mész kicsapódik belőle, lerakódik az edényre, vízforralóra.

9. Baj, ha tovább ázik a teám, mint 15-20 perc?

Lehetőleg ne ázzon tovább a tea, csak 15-20 percig. Ennyi idő alatt a hatóanyagok ki tudnak ázni. A tea hatékonyságán a hosszabb ázási idő nem javít.