Gyuri bácsi és az almaecet

2018. okt. 16.

Gyakran ajánlja az érelmeszesedés és a magas vérnyomás megelőzésre. Ő maga is issza, sőt, házilag készíti, hogy biztosan a legjobb hozzávalókat használja.

De nézzük csak meg közelebbről, mit mondanak az orvosok az almaecetről, van-e tényleg gyógyhatása, vagy ez is amolyan népi legenda csupán, mint ahogy a gyógynövényekről hiszik egyesek?

Az interneten, a közösségi médiában az almaecetnek mindenféle gyógyító hatást tulajdonítanak. Egyesek szerint hátfájásra ugyanolyan jó, mint szifiliszre.

Tény, hogy a gyógyítás történetében az ecet régóta szerepel. Hippokratész megfázásra és köhögésre ajánlotta, az 1348-as pestisjárvány idején Tommaso Del Garbo olasz orvos pedig kezét mosta, száját öblítette ecettel, hogy elkerülje a fertőzést.

Római katonák üdítő itala volt az ecetes víz, és a mai sportolók közül is sokan szívesen oltják ezzel a szomjukat.

Tudományos kísérleteket is végeztek az almaecettel. Azt próbálták igazolni, hogy inzulinrezisztens betegeknél csökkenti a vércukor szintjét. A pre-diabétesznek is hívott állapotban 20 milliliter (jó bő evőkanálnyi) almaecet 30-60 perccel étkezés után esetenként már kedvezően befolyásolta a cukorszintet.

Az almaecet segíthet a testsúlycsökkentésben. 30 ml (2 bő evőkanálnyi) almaecet rendszeres fogyasztása kiegyensúlyozott, optimális energiatartalmú étrend mellett segíthet a túlsúly leadásában.

A humán kísérleteken kívül patkányokon is végeztek vizsgálatokat. Az eredmények azt mutatják, hogy a kísérletben vizsgált példányok esetében az almaecet csökkentette vérnyomást és a hasi zsírtömeget. Ennek alapján már el lehet kezdeni a humán kísérleteket is.

Az almaecetnek tehát lehetnek gyógyító tulajdonságai. A kételkedők megkérdezhetik esetleg, és káros hatása van-e? Nincs. Ha csak nem isszuk tisztán, nagyobb mennyiségben (megfordult-e már a fejükben…??), mert ebben az esetben az ecetsav káros lehet. Nyilván kerülni kell azt is, hogy a szemünkbe kerüljön, és a fogzománccal való érintkezését is szorítsuk minimálisra.

Úgyhogy igyák nyugodtan az almaecetes vizet! Minden bizonnyal nem fogja minden betegségüket meggyógyítani, de azonkívül, hogy a fent említett bajokon segít, nagyon kellemes ízű üdítőital készül belőle, ami ezerszer finomabb és egészségesebb a bolti cukros üdítőknél!

 

Forrás: Dr. Gabriel Neil, Texas, A&M University

http://www.bbc.com/future/story/20180924-can-vinegar-cure-illness-here-are-the-facts?ocid=ww.social.link.email

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás Messenger-en Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás