Gyógynövényes kiállítás, Eindhoven, Hollandia, 2019. okt. 8-9.

www.map-expo.com

Az idén harmadszorra hívták össze Hollandiába a gyógynövénnyel dolgozó vállalkozásokat és szakembereket egy közös eszmecserére. Kiállítók (gépgyártók, termesztők, forgalmazók) és előadók jöttek főleg Európából, de Malajziából és Nepálból is, hogy találkozzanak egymással.

Mi, magyarok nagy számban képviseltük országunkat, a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács, a legnagyobb hazai szakmai szervezet tizenkét fővel volt jelen. Mi, a Györgyteától pedig összesen öten, mert hiszünk a fejlődésben és az eszmecserék hasznosságában. Szeretünk tanulni.

Gyógynövénykiállítás részlete Eindhove
Érdekes volt az idei program: a fő hangsúly a hagyományos kínai gyógyászaton és az illóolajokon kívül a kannabisz gyógyászati célú felhasználásán volt, több előadás is ezt célozta. Nem csoda, Hollandia az egyik olyan ország, ahol a marihuána forgalmazását és fogyasztását lehetővé teszi a törvény. Az orvosi kannabisz legálisan forgalmazható több európai országban, ezek: Lengyelország, Csehország, Németország, Dánia, az Egyesült Királyság, Németország, Olaszország, Görögország, Málta, Svájc, Horvátország, Portugália, Ciprus és Finnország.  A belőle készült ún. CBD olaj Magyarországon is megvásárolható. Gyuri bácsi is vett egy miskolci gyógynövényboltban, mindjárt két fajtát is, hogy megnézze, milyenek is ezek a termékek. Ő ugyanis sok emberrel ellentétben igen kíváncsi természetű, és nagyon nyitott az újdonságokra.

A marihuána, kannabisz szavakat ma is meglehetős idegenkedéssel fogadja a laikus közönség. Pedig a kábítószerként ismert növény számos kiváló gyógyhatással rendelkezik, és ha a THC becenevű pszichoaktív hatóanyagot kivonják belőle, kiváló fájdalomcsillapító, étvágy- és hangulatjavító anyagot kapunk, mely sikerrel használható a rákgyógyításban és több súlyos betegség, pl. a szklerózis multiplex kezelésében.

A holland kiállításon találkozhattunk a kannabiszolaj forgalmazóival, akik vehemensen bizonygatták a termékük sokrétűségét (canabiotic.com).

Rajtuk kívül volt még két fiatalember, akik Írországban termesztenek több száz hektáron gyógynövényt, (bordnamona.ie), masszázsolajokat forgalmazó nagyon kedves maláj emberek (sutra.com.my), német szárítógépeket tervező mérnök (agratechniek.com), angol gépgyártó (alvanblanchgroup.com) holland csomagolóanyag-gyártó (ponteurope.nl), valamint nepáli illóolaj-forgalmazó (khaptaroma.com.np), akitől különleges aromájú fekete borsot kaptunk ajándékba.

Érdemes volt elmenni, sokat tanultunk. Jövőre is ott leszünk.


Lopes-Szabó ZsuzsaLopes-Szabó Zsuzsa
fitoterapeuta, gyógynövényszakértő