Egészségvédelem ősszel is – itt a IV. negyedéves egészségvédő csomag

2018. 09. 5.

A hűvösebb őszi-téli hónapokban fokozottabban ki vagyunk szolgáltatva a betegségeknek. Ebben az időszakban gyakoribb a nátha, a torokgyulladás, az influenza, a hányós-hasmenéses vírusos megbetegedés, a húgyúti fertőzés. Több oka is van, hogy ilyenkor gyengébb a szervezetünk: a változékony időjárás, az egyre kevesebb napfény, a vitaminhiány és a megnövekedett stressz-szint egyaránt hozzájárul. Ez utóbbi a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt érinti, hiszen a munkahelyen teljesíteni kell, a kisebbeknek pedig vissza kell rázódni az óvodai vagy iskola keretek közé, és ez az egész család számára egyenlő a korán keléssel, rohanással, zaklatottabb hétköznapokkal.

 

 

És akkor még nem is említettük a gyerekközösségekben terjedő fertőzéseket… A bölcsődéből és óvodából hazahozott betegségek a nagyobb testvérekre és a szülőkre is veszélyesek: nem ritka, hogy az egész család elkapja a bölcsődés-óvodás gyerektől a vírust. Sőt, előfordul, hogy a szülők még jobban megszenvedik ezeket a fertőzéseket, mint a gyerekeik, és akár egy hétig nyomhatják az ágyat egy-egy csúnyább hasmenéssel vagy felső légúti betegséggel.

Érdemes hát előre felvértezni magunkat a tipikus őszi-téli betegségek ellen, és megerősíteni az immunrendszerünket. Gyuri bácsi 2018-as egészségvédő naptárjában napi szinten kapunk tanácsokat, hogy az adott napon éppen melyik gyógynövényt érdemes fogyasztani, az őszi-téli hónapokra ajánlott egyedi és keverékteákat pedig a IV. negyedéves egészségvédő csomagban lehet egyben, összegyűjtve megvásárolni.

A IV. negyedéves egészségvédő csomag tartalma: mezei katáng egyedi tea, erdei málnalevél egyedi tea, nyírfalevél egyedi tea, Csalánleveles teakeverék, Aranyvesszős teakeverék, Az erdő csendje.

A 2018. IV. negyedéves egészségvédő csomag szeptember 5-étől december 31-ig kapható kedvezményes áron a Györgytea webáruházban és a Györgytea mintaboltokban.

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás Messenger-en Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás