A XIII. Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokon jártunk

2019. Júl. 17.

A Gyógynövénynapok már nemcsak a gyógynövények híveit vonzza Bükkszentkeresztre, de a zölden gondolkodó fiatalokat is. Az ökológiai lábnyom csökkentése, a minimalizmus, az újrahasznosítás egyre égetőbb kérdéssé válik, ezért a Gyógynövénynapokon is kiemelten fókuszba került.

A fesztivál igazi hősei idén az óriási zuhék ellenére is kitartó, lelkes látogatók voltak. Akik szétázott cipőben is szorgosan ingáztak az előadások között, bekukkantottak a tanácsadó sátrakba, örültek a meleg teának, sorban álltak egy-egy dedikálásért Gyuri bácsihoz, Lopes-Szabó Zsuzsához vagy Orbán Zoltánhoz, simogatták a Spider Mentőcsoport mentőkutyáit, nyugdíjasként is beálltak jógázni, együtt énekeltek Navratil Andrea népdalénekessel, vagy akár esőben is bevállalták a gyógynövénytúrákat. Az ország minden részéről érkeztek fesztiválozók, számos külföldről hazalátogató vendégünk is volt, sőt, még olyan is, aki csak azért odajött hozzánk, hogy sok sikert kívánjon, és elmondja, hogy Gyuri bácsi majd’ egy évtizede „megfertőzte” őt a gyógynövények szeretetével, és azóta már ő is ideköltözött Bükkszentkeresztre.

Gyuri bácsi lányával és dédunokáival

Gyuri bácsi és Navratil Andrea

A gyógynövényesek, a környezetvédők, az egészségtudatosságra nevelők és a világjobbítók

Mindkét nap telt házzal mentek az előadások, és a gyógynövényfelismerő játék, valamint a túrák iránt is nagy volt az érdeklődés. Az előadások közül kezdjük a gyógynövényes szekcióval: Szabó Gyuri bácsi arról beszélt, hogy mennyi méreganyagot halmozunk fel a testünkben, amik megbetegítenek vagy éppen gátolják a teherbe esést, és milyen gyógynövények segíthetik a méreganyagok kiürülését. Dr. Hegyi Gabriella professzorasszony előadását a hagyományos orvosi eljárások és a gyógynövényes gyógyítás kettőséről, egymásra hatásáról a bükki füvesember még másnap is elismerően emlegette. Lopes-Szabó Zsuzsa fitoterapeuta, a Györgytea vezetője nemcsak részletesen bemutatta több mint 20 hazai gyógynövény egészségvédő hatását, de Polyák Ágnes botanikus közreműködésével friss, bükki gyógynövényeket is vihettek haza a fesztiválozók.

Für Anikó és Lopes-Szabó Zsuzsa

Telt ház fogadta az előadókat

Für Anikó színésznő és környezetvédő, Orbán Zoltán, az MME szóvivője, dr. Pottyondy Ákos földműves és Nagy Réka (Ökoanyu) egyaránt arra hívta fel a figyelmet, hogy a 24. órában vagyunk a bolygónk megvédése szempontjából. Für Anikó, aki a Duna TV ökológiai magazinját, a Talpalatnyi zöldet vezette 13 évig, most elszavalta az Emberek c. Vörösmarty verset is, mely megdöbbentően aktuálisnak tűnt („Az ember fáj a földnek…”). Orbán Zoltán is jelezte, hogy ma már a magát mindenhatónak tartó emberiségtől kell megvédeni a természetet. Dr. Pottyondy Ákos minimalizmusra buzdított, védve az archaikus földművelési formákat és a nagycsalád tiszteletét. Nagy Réka a személyes felelősségérzetről beszélt, és bemutatta, mennyi teljesen felesleges vegyszert használunk a mindennapi takarítás vagy szépségápolás közben.

Az egészségtudatos táplálkozás is többször szóba került. Dr. Halmy Eszter elhízáskutatótól például megtudhattuk, hogy egy átforgolódott éjszaka után akár 500 felesleges kalóriával is többet ehetünk másnap. Kautzky-Szemők Adrienn a különféle rejtett ételérzékenység-fajtákról beszélt. Soltész Erzsébet dietetikus tudatosította a hallgatóságban egy-egy kedvenc étele-itala cukortartalmát (pl. kifli, gyümölcsjoghurt, tejeskávé, gyümölcslé, Zero Cola), majd Gajda Zoltán táplálkozási szakemberrel közösen meg is vendégelte a látogatókat – valóban egészséges – zabpelyhes kókuszgolyóval, gyümölcssalátával. 

Soltész Erzsébet és Gajda Zoltán az érdeklődőkkel

Rakonczay Gábort Kertész Zsuzsa faggatta

Volt néhány olyan előadás, amely miatt az ember úgy érezhette, hogy azonnal meg kell változtatnia az életét. Ilyen volt Rakonczay Gábor, a hatodik óceánátkelésénél tartó, Guinness-díjas evezős előadása, akinek alapelve, hogy a határaink mindig sokkal kijjebb vannak, mint hisszük. (Aki 13 évesen azt mondta a szüleinek, hogy lemegy játszani, majd titokban lefutotta élete első maratonját, annak el is hisszük.) A miskolci Spider speciális mentőcsoport vezetője, az egykori, legendás Mancs mentőkutya gazdája, Lehoczki László is példát mutatott a lehetetlennek tűnő helyzetek megoldására. „Nincs senki és semmi, ami el tudna ettől a szakmától távolítani”, mondta tanítványa és nevelt lánya, Nikolett, aki 14 éves korától vesz részt a speciális mentők munkájában. Dr. Sári Erzsébet előadása is sokat segített abban, hogy radikálisan máshogy nézzünk rá az életünkre. Tanácsa – Vigyázzunk a szívünkre! – komplexen értendő: szerinte az a legveszélyesebb, ha megkeményítjük a szívünket, ha haragot, félelmet, kétségbeesést őrizgetünk magunkban, mely bármikor megbetegíthet bennünket. Ha viszont szakember segítségével egy más kontextusból, más szemüvegen keresztül tudunk ránézni az életünkre, megszabadulhatunk ezektől a traumáktól.

Személyes gyógynövénybemutató

Az eső sem vette el a túrázók kedvét

Mit vihetünk el ebből a pár napból magunkkal?

Ha meg akarjuk erősíteni az immunrendszerünket, bízzuk magunkat a gyógynövényekre, és engedjük el a negatív érzéseket. Ha kimerültünk, higgyünk benne, hogy egy hosszabb erdei séta során a természet mindig fel fog tölteni minket. De viszonozzuk a természet nagylelkűségét mi is! Minden kis lépés számít: vegyük észre és állítsuk le a saját túlfogyasztásunkat, ne keringjünk zombiként a bevásárlóközpontokban, vásároljunk piacon, őstermelőktől, használjunk textilszatyrot és kulacsot, álljunk meg egy percre, ha a sokadik farmert akarjuk beszerezni, és inkább csináljunk egy ruhacserét a barátainkkal. Tiszteljük a tizenéves környezetvédőket, akik ma mintha tisztábban látnának az idősebb korosztálynál, és támogassuk őket. Ami pedig a személyes sorsunk szempontjából a legfontosabb: figyeljünk oda a saját testünkre, érzéseinkre, törekedjünk az álmaink megvalósítására, még akkor is, ha az elején csak mi hiszünk bennük.


Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás Messenger-en Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás