Üzenetek odafentről

Schaffer Erzsébet1„A csoda bennünk van.” – így szólt Schäffer Erzsébet előadásának címe, amikor 2013-ban nálunk járt a Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokon. Sokat mesélt nekünk. Kedves, néha szívbemarkoló, mély, olykor szomorú és mindig valós történeteket – rólunk, magunkról, az életről. Sírtunk, nevettünk és sokat tanultunk tőle. Most meglátogattuk csillaghegyi otthonában. Beszélgettünk, meggyújtott egy gyertyát, és mesélt.

Összeírtunk három dolgot, ami eszünkbe jut Önről, az írásairól: figyel, lát, közel van. Mit gondol erről?

Jó érzés, hogy az emberekhez eljutnak a gondolataim. Üzeneteknek nevezem az írásokat. S azt hiszem, igaz: figyelemből születnek. Hogy látok, meglátok-e?  Talán igen, s talán azért, mert mögé próbálok nézni annak, ami a szemem elé kerül. Mindig a kicsi dolgok. Ezek érdekelnek igazán. Nemrég észrevettem egy kezet a villamos kapaszkodóján. Jó ideig nem néztem meg, hogy kié ez az izgalmasan szép kéz. Ki lehet, honnan jön, mit csinálhat a kéz gazdája? Festékesek voltak az ujjai – vajon mit dolgozik? Csak jó idő után néztem meg a férfi arcát. Fáradt, fiatal munkásember volt. Amit megírok, az nagyon sokszor ilyen kicsiből indul el.

Van Önben egy nagy mesélő, egy sámánasszony. Mintha a régi és az új világ közötti üzeneteket hallanánk az írásaiból.

Nagyon szeretem a napot. Nyáron amennyit csak lehet, kint vagyok a szabadban. Az egyik unokám mondta: olyan vagy, mint egy indián öregasszony. Valami ősbizalom van bennem, egy érzet, hogy nincs baj. Úgy gondolom, hogy az írásaim is valamiféle csatornán jönnek, szeretem hinni, hogy amikor írok, üzennek odaföntről. Lehet nevezni ihletnek, a múzsa csókjának, kegyelemnek. Mondják, hogy nem írok a rosszról. Szoktam mondani, a rosszat megírja más. Bár nem egy édeskés világot szeretnék mutatni, sokkal inkább azt, hogyan élhetnénk, milyenek lehetnénk. Nem véletlenül választottam az írásaim mottójául Simone Weil gondolatát: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Ezt a mondatot ma már nagyon sokan ismerik és elgondolkoznak az értelmén. Szokták mondani az olvasók, hogy másként súlyoznak, más szemmel látják a világot, amióta olvasták a könyveimet. Ez felelősség, de jó érzéssel teli felelősség.

Társadalmunk egyik fontos témája, hogy nagyon nehéz – főleg a nőknek – a családot és a karriert összeegyeztetni. Önnek a sikeres írói, újságírói karrierje mellett négy gyereke van. Ezt hogy csinálta, hogy sikerült?

Hogy csináltuk! A férjem biztos támasz és igazi segítő társ volt. Én meg ravaszkodtam, ügyeskedtem, el-elloptam egy kis szabadidőt, máskor meg kiszaladtam a konyhába, megkavartam a főzeléket és folytattam az írást. Volt, hogy lencseválogatás közben jött az ötlet, hogy miről írjak. Máskor éjszakákat vártam. Szerencsém volt, négy-öt óra alvással beértem. Mindig éjjel főztem, takarítottam, nekem a nappal olyan gazdag, annyi tennivalót kínált. De az is igaz, hogy sokszor maradt írnivaló a hétvégékre, és csak a hátamat látták a gyerekeim, ahogy verem a gépet.

Most min dolgozik?

Még csak tervezgetek. Talán arról kéne írni, hogy milyen végtelenek a lehetőségeink a teljes életre.  Arról, hogy bármilyen életszakaszban, még egy szobába zárva vagy betegen is mennyi játékunk, kalandunk, terünk van. Arról, hogy mindig van választásunk.

Hogy került kapcsolatba Gyuri bácsiékkal? Hogy érezte magát Bükkszentkereszten?

Schaffer Erzsébet2Egy kedves miskolci ismerősöm mesélte, hogy van itt egy fantasztikus füvesember, Gyuri bácsi. Ő vitt el Bükkszentkeresztre először, s a találkozásunkat megírtam a Nők Lapjában. Ennek már közel húsz éve. Emlékszem, késő ősszel voltunk Bükkszentkereszten. Már nemigen voltak gyűjthető gyógynövények. De Gyuri bácsi mondatai, az erdő, a gyűjtögető élet, a falu, sok mindent felhozott a gyerekkoromból is: ismerős, otthonos világban jártam. Nálunk tele volt kamillával a kert. Láttam csalánnal kezelt reumás gyógyítást – a nagybátyám hátát verte csalánnal a felesége – megtanultam, hogy a káposzta, a disznózsír mire jó. Eszembe jutottak a praktikák, a borogatások, gargalizálás, s a nagy fájdalomcsökkentő: a darázscsípésre tett és szétdörzsölt petrezselyem. Nagyon szeretem, hogy Gyuri bácsinál és Zsuzsánál egyben van a tudás. A teremtett világot a helyén kezelik, látják a régiek útját, ezzel együtt nem utasítják el a tudományt. Ez végtelenül bölcs felfogás. A Jóisten ideadta a lehetőséget, nekünk „csak” élni kell vele.A Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokon sok mindent élveztem és csodáltam. Azt, hogy a forgalomirányítástól a gyönyörű kis kóstoltató papírpoharakon keresztül minden jól szervezett, igényes, ízléses, átgondolt. A rendezvényen minden olajozottan ment. Szinte észrevétlenül. A közönséget nem utasították, nem terelték, hanem megkínálták a teákkal és a programokkal. Nem volt bóvli, az árusok értékes dolgokat kínáltak. A nagyszínpad a mesés táj torkában!  A zöld völgyből jövő kristálytiszta levegő, a csönd – mindez jól esik a léleknek. És a testnek is.Szeretem, ahogy gondolkodnak. Hogy bár Gyuri bácsi is látja, merre megy a világ, hogy kivágják a fákat, pusztítás van, de nem lamentál, hanem figyel és figyelmeztet. És a maga nyolcvanvalahány évével elkezd ültetni: visszaülteti a galagonyát, gyógynövényeket telepít. Nem háborodik fel – bár hallottam kemény szavait is – hanem tesz. Amit és ahogy, az példaértékű.”Schaffer Erzsébet1gyorgytea_schaffer_erzsebet_k_oSchaffer Erzsébet2