Rendezvények

RendezvényekMegszokott módon, a nyári munkálatok után, a gyógynövények begyűjtése és feldolgozása körüli tevékenységek befejeztével, Gyuri bácsi ismét vállalkozik jó néhány előadás megtartására. Ha az év minden napjában tartana egy előadást, az sem lenne elegendő ahhoz, hogy az összes meghívásnak eleget tudjon tenni. Örülünk neki, hogy ilyen sokan szeretnék meghallgatni, mi mindent tud a gyógynövényekről, a kiegészítő gyógymódokról. Egyúttal megértésüket is kérjük, hiszen mindenhova nem tudunk eljutni.

Aki Gyöngyös, Győr, Szombathely, Szeged, Veszprém vagy esetleg Paks környékén lakik, vagy errefelé viszi az útja, az ősszel figyelje a honlapot, a „Rendezvények” menüpontot, mert ezekben a városokban, és néhány másikban is, fog Gyuri bácsi előadást tartani. A rendezvénylistánk mindig frissítésre kerül, ahogy egy-egy új helyszínt véglegesíteni tudunk. Az érdeklődés mindig várakozáson felüli, így érkezzenek időben, hogy lássák is, ne csak hallják Gyuri bácsit.

Ebben az évben nem lesz Diabess-Györgytea nap!

Reméljük, hamarosan találkozunk!

Gyuri bácsi dedikál