Költözik a Györgytea Budapesten

A Györgytea hamarosan elköltözik a Budapest, V. ker. Bank u. 6 szám alatti  egyesületi irodából. Nem megyünk messzire, könnyen meg fognak találni minket: csak egy kapuval kell majd továbbmenni a rövid kis utcán. A Bank u. 4. szám alatt már hónapok óta készülünk az önök fogadására, ide várjuk látogatásukat januártól (a pontos dátumról majd januári hírlevelünkben és a honlapon fogjuk tájékoztatni önöket). Nagy lépés ez számunkra, melyet izgalommal várunk, és amelynek bőven elérkezett az ideje. A mostani irodánkat réges-régen kinőttük hála az önök egyre nagyobb számú látogatásának.Az új helyen is ugyanazokat az arcokat, ugyanazokat a teákat találják majd. Iroda is lesz, ahol tapasztalt tanácsadóink továbbra is egész nap rendelkezésükre állnak, hogy kérdéseikre válaszoljanak. Gyuri bácsival is itt találkozhatnak majd a megszokott időben. Azokat pedig, akik csak “beugranak” egy teáért, gyorsabban ki fogjuk tudni szolgálni. Várjuk látogatásukat és várjuk, hogy a megszokott közvetlen hangulatban mondják el nekünk, amit gondolnak: mondják el bátran, ami tetszik, és azt is, ami nem. Hiszen önökért lesz a változás, önökért vannak a teák, és önökért vagyunk mi is.”