Gyógynövénynap Székelyföldön

Lassan tíz esztendeje, hogy Gyuri bácsi és Böjte Csaba ferences szerzetes megismerkedtek Bükkszentkereszten. 2016-ban első alkalommal rendeztek gyógynövénynapot Székelyföldön, amelyre Gyuri bácsi is meghívást kapott.

Gyógynövénynap Székelyföldön

Balról jobbra: Szabó Gyuri bácsi, Dr. Csedő Károly professor emeritus, Balázs Zsóka házvezető, Macalik Ernő biológus, Lakatos Márk mesteroktató

Az első találkozás óta Gyuri bácsi már több alkalommal látogatott Székelyföldre, hogy a gyerekeket is megismertesse a gyógynövények világával. Az évek óta tartó kitartó munkához 3 évvel ezelőtt csatlakozott Lakatos Márk túravezetőnk, az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Campusának mesteroktatója, aki hallgatóival évente részt vesz a Csaba testvér által életre hívott Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István Otthona gyógynövénykertjének építésében. Az évekkel ezelőtt megkezdett munka gyümölcse beérett, elmúlt év októberében teaházat avattak Csíksomlyón, Márk biztatására pedig idén megrendezték az I. Székelyföldi Gyógynövénynapot.

A nagyközönség számára szervezett rendezvény fővédnöke, Dr. Márton András, a Főegyházmegyei Caritas orvos igazgatója az egészségmegőrzés fontosságáról beszélt.Böjte Csaba testvér hangsúlyozta, hogy olyan utat mutassunk, mely ép testben ép léleknek ad otthont. Dr. Csedő Károly a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem emeritus professzora Hargita megye gazdag gyógynövényvilágát emelte ki beszédében. Macalik Ernő biológus és Gyuri bácsi Magyar Örökség Díjasok a gyógynövények megismerésének fontosságára, és azok szakszerű használatára bíztatták a közönséget.

Szabó Gyuri bácsi előadása

Szép számmal érkeztek vendégek Székelyföldről és az anyaországból is.

A szakmai, de ugyanakkor a közönségnek szóló előadásokat népdal és néptánc műsorok színesítették. Antal atya, Erdély legidősebb, 98 éves papja áldást adott, ünnepi beszédében kiemelte a Márton Áron Emlékévet, az erdélyi püspök életművét, a vallásszabadság, az emberi jogok és a magyar közösség érdekei melletti bátor kiállás példáját.

A szervezők gyermekprogramokkal is készültek a kicsikkel érkezők számára. A rendezvények helyt adó otthon tágas udvarában székelyföldi gyógynövénytermelők is bemutatkoztak, kínálták portékáikat, székely népviseletbe öltözött diáklányok kóstoltatták a somlyói gyógynövényteákat. Az otthon Mária Közösségi Kertjében testközelből ismerkedhettek meg a látogatók a gyógynövényekkel.

A II. Székelyföldi Gyógynövénynapot 2017. június 30-án rendezik. Szívből gratulálunk a rendezvényhez, további sikereket, jó munkát kívánunk!

 

Az Erdélyi Magyar TV végigkövette az eseményeket, tekintse meg a felvételt!