Bükkszentkereszt élete július második hétvégéjén alaposan felpezsdült, ahogy ez már a Gyógynövénynapokon szokásos.  Az ország minden részéből idesereglettek a gyógynövények szerelmesei, Gyuri bácsi hívei. A Gyógynövényház kertjében Györgytea kóstolás zajlott, a falu főutcáján az árusok asztalai házi készítésű szörpöktől, lekvároktól roskadoztak. A helyi általános iskola tornatermében a hazai gyógynövények ismerőit ajándék teával jutalmazták, a kisebb-nagyobb testi-lelki panaszokkal érkezőket pedig egészségügyi tanácsadók látták vendégül egy-egy kezelése, beszélgetésre.

 

Gyuri bácsi és Zsuzsa

Nagysátornál

A több száz fős nagysátor mindkét nap már reggel fél tízre megtelt, még közeli dombon is nézők tömege várta az előadókat. Beszédbe elegyedve vendégeinkkel, kiderült, hogy sokan hajnalban keltek, több órát utaztak aznap, hogy itt lehessenek. A Gyógynövénynapok háziasszonya idén is Gyuri bácsi régi híve, Kertész Zsuzsa volt.

 

Gyuri bácsi és Zsuzsa Nagysátornál

 

A rendezvényt Jámbor Flórián, Bükkszentkereszt polgármestere nyitotta meg, aki nagy szeretettel köszönte meg Gyuri bácsinak, Bükkszentkereszt díszpolgárának, hogy tevékenysége nyomán a falu felvirágzott, megerősödött. Nem csupán a turizmus szárnyal a faluban, de ami talán még fontosabb, hogy Bükkszentkereszten ma szinte nincs munkanélküliség – hiszen Gyuri bácsi cége is számtalan falubelit foglalkoztat.

gyuribacsi.eloadasa

Gyuri bácsi a IX. Bükkszentkereszti Gyógynövénynapok nyitóelőadásában arról beszélt, hogyan szabaduljunk meg a szervezetünkben felhalmozódott kemikáliáktól, hiszen műtrágyázott fölbe ültetett zöldségeket és adalékanyagokkal, tartósítószerekkel teli ételeket eszünk, kozmetikumaink teli vannak vegyszerekkel. Ahhoz, hogy semlegesítsük mindezeket, méregtelenítő szerveinket – a májat, vesét, verejtékmirigyeket – kell megerősítenünk. Gyuri bácsi azon túl, hogy minden méregtelenítő szervhez javasolt teát (a májra pl. gyermekláncfüvet, mezei katángot, a vesére tejoltó galajt, csalánt, zsurlót) külön hangsúlyozta az optimális folyadékfogyasztás és a természetes izzadás szerepét az egészség megőrzésében. Elhangzott egy nagyon fontos tanács is zárásként: vigyázzunk az egészségünkre, hiszen annyi örömöt találhatunk az életben, idős korban is!
Ehhez a gondolathoz egy apró kiegészítés: Gyuri bácsi kapott egyszer egy nagyon kedves levelet egy hölgytől, ami így kezdődött: „82 éves vagyok, még előttem az élet, hogy élvezzem az unokáimmal…”

 

toth.tamas

Tóth Tamás meteorológus azt a folyamatot járta körül, hogy kiszámíthatatlan, hogy az átlaghőmérséklet akár csak 1-2 °C fokos emelkedése milyen visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el bolygónk életében.  Sajnos a szennyező anyagok kibocsájtása nagymértékben erősíti az üvegházhatást, és hozzájárul a globális felmelegedéshez. Kiderült, hogy az átlaghőmérséklet bármilyen irányú változása jelentősen kihat a mezőgazdasági termelésre, így gyakran súlyos társadalmi változásokat indíthat el. De egy másik érdekes összefüggésre is fény derült: a gazdasági válság ideje alatt (a túlfogyasztás csökkenése miatt) csökkent a szennyezőanyag-kibocsátás.

 

lopes.szabo.zsuzsaLopes-Szabó Zsuzsa fitoterapeuta, Gyuri bácsi lánya előadásában arra figyelmeztetett, hogy amit megeszünk, az el is pusztíthat, és meg is gyógyíthat. Olyan emésztéskönnyítő gyógynövényekkel ismertette meg a közönséget, mint a kisezerjófű, a katáng, a gyermekláncfű vagy a menta. Figyelmeztetett, hogy az immunsejtek 80%-a a belekben található, a bélrendszer tehát egy nagyon érzékeny, intelligens szervünk, ami egész testünk működéséért felelős.  Kitért a különféle, mostanában nagyon elterjedt ételallergiákra is, mint a glutén- és a laktózérzékenység, emésztési problémákra pedig olyan hatásos hashajtókat is javasolt, mint a bodzahajtás vagy a kökény virága. Lopes-Szabó Zsuzsa és Gyuri bácsi közös előadása is izgalmas témát feszegetett: hogyan építsünk fel gyógynövényekből házi patikát? A tanácsok a fogantatástól kezdve egészen az aktív idős korig terjedtek. Így egy teljes életutat bejárhattunk tanácsaikon keresztül a teherbeesést megkönnyítő Babaváró teakeveréktől a női problémákra ajánlott teákon át (mint a cickafark, pásztortáska, citromfű) egészen a szív- és érrendszeri megbetegedések elleni galagonyáig.

 

berkenyi.tamasDr. Berkényi Tamás, a Vadmadárkórház elkötelezett nagyköveteidén egy kis vércsével érkezett, akit mérgezéses tünetekkel találtak meg, de sikerült megmenteni. Bár elsősorban olyan madárbalesetekről esett szó nála, mint a növényvédő szerrel való mérgezés vagy az elektromos áram okozta balesetek, arra is figyelmeztetett, hogy érdemes végiggondolnunk, hogy mindez ránk, emberekre hogyan vonatkozik. Vajon hogyan hat a szervezetünkre, ha növényvédőszer-maradékok vannak a zöldségben, amit megeszünk, vagy mégis mit okozhat hosszú távon a folyamatos elektroszmog, aminek nap mint nap ki vagyunk téve.

Az előadás után a hallgatók nagylelkűen adakoztak a Vadmadárkórház fenntartására, ami számos további madár életét mentheti majd meg.

 

 

 

megyeri.szabolcsMegyeri Szabolcs kertész arra biztatta a jelenlévőket, hogy ugyanúgy, ahogy a Mediterráneumban, ahol az erkélyen paradicsomot nevelnek, a házfalakra vadszőlőt futtatnak az emberek, mi is bátran fogjunk bele a kertészkedésbe,akármilyen pici helyünk is van, hiszen így egy saját kerti „élelmiszerraktárt” hozhatunk létre. Jelezte, hogy szerencsére erre itthon is egyre nagyobb az igény, a közösségi kertek terjedése arra utal, hogy a fiatalabb generáció is nyitott arra, hogy saját zöldségeket, fűszereket termesszen.

bagdyDr. Bagdy Emőke pszichológus arról beszélt a hallgatóságnak, hogy nem csupán a testi egészségünkre kell odafigyelnünk, de a lelki harmóniánkra, a kapcsolatainkra, sőt, a spirituális egyensúlyunkra is. Tudnunk kell, kik vagyunk, mik a céljaink az életben, felelősséget kell vállalunk azért, hogy boldogan, egészségünket megőrizve élhessünk. A pozitív pszichológia és az egészségpszichológia összefüggéseire is felhívta a figyelmet: érdemes mindig jókedvre, hitre, lelkesedésre, hosszú távú célokra „programoznunk” magunkat, mert azzal nem csupán endorfint termelünk, de mindez az egészségünkre, sőt, még az életkilátásainkra is jó hatással van. Az előadó még gyors stresszoldó gyakorlatokat is tanított az egybegyűlteknek (az egyik az izmok megfeszítésén, majd ellazításán, a másik a légzés lelassításán alapult), hogy ezekkel könnyen megszabadulhassunk a ránk törő feszültségtől.

 

 

fellerFeller Adrienne aromaterapeuta azt hangsúlyozta előadásában, hogyan tudjuk a mindennapi életünkbe beépíteni a sokoldalú illóolajakat. Kiemelte, hogy az illóolajok szerepe a testi-lelki jólétünkben felbecsülhetetlen, sőt, olykor még egy kihűlőfélben lévő párkapcsolatot is megmenthet. Az illóolajokat ezen felül takarításhoz (citrom illóolaj), fertőtlenítéshez (teafa), szépségápoláshoz (mézben elkevert citrom és narancs illóolaj), sportoláshoz (sárgabarackmag-olajba cseppentett rozmaring illóolaj) de akár főzéshez (szegfűszeg- és narancs illóolaj) is használhatjuk.

A gyógynövénykert látogatás és túra is nagyon népszerű a volt a IX. Bükkszentkereszti Gyógynövénynapok hétvégéjén, az érdeklődőket, úgy tűnt, nem zavarta sem a tűző napsütés, sem a lankás emelkedők, figyelmesen hallgatták a túravezetők, Lakatos Márk és Mezőfi Attila szakértő szavait. Az ingyenes egészségügyi szűrőkamion már délelőtt 11-kor akkora forgalmat bonyolított, hogy elfogyott az összes sorszám, ami nagyságrendileg 5100 vizsgálatot jelent. A Szinvavölgyi Táncműhely fiatal, mosolygós, tehetséges néptáncosait is szeretettel fogadta a közönség. Gyerekkuckóban a kicsik apró, levendulával töltött bábokat készítettek, a Mono Manó zenekar interaktív előadásán pedig akár fel is mehettek a színpadra a zenészek közé. A közeli Közösségi Házban Orliczki Attila, népszerű helyi fotós vállát lapogatták szeretettel a látogatók, aki Bükkszentkeresztről olyan meghitt, különleges szépségű képeket készített, amilyeneket csak azok tudnak, akik együtt élnek ezzel a tájjal.

Bízunk benne, hogy a IX. Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokon minden látogatónk megtalálta azt az a szívének kedves előadót, azt a programot, azt az élményt, ami igazán boldoggá tette. Köszönjük mindenkinek – előadóknak és látogatóknak egyaránt – hogy velünk töltötték ezt a hétvégét, és azt is, hogy annyian megosztották velünk, hogy már most azt tervezgetik, hogy jövőre is visszatérnek Bükkszentkeresztre. Mindenkit visszavárunk!

(Fotók: Koncz János. Bükkszentkereszt látképét Orliczki Attila készítette.)

Galéria
Kattintson ide a IX. Bükkszentkereszti Gyógynövénynapok képeiért!
33 fotó

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás Messenger-en Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás