Őszi méregtelenítés 8-féle gyógynövénnyel, egyetlen keverék teában

CsalánlevélAz első őszi hónapok a népgyógyászatban hagyományosan szervezetünk felkészítését jelentik a hideg, téli napokra. Ennek egyik fontos eleme lehet a méregtelenítés is. Ebben segítségünkre lehetnek a gyógynövények is, sőt, Gyuri bácsi is mindig azt javasolta, hogy mindenféle tisztítókúra (léböjt, diéta) alatt ajánlatos gyógyteákat inni folyadékbevitel céljából is.

A szervezet ellenálló képessége, védekezőképessége erősebb lehet akkor, amikor tökéletesen tiszta állapotban van. Tisztítókúrát minden betegség kezelése előtt kell kezdeni, egy egészséges életmódot folytató embernek pedig egy évben kétszer ajánlott, ősszel és tavasszal. Az ájurvédikus (hagyományos indiai) gyógyítás is minden esetben méregtelenítéssel kezdődik abból a célból, hogy a test fogékonyabb legyen a terápiára. Nemcsak az immunrendszerünk fogja meghálálni, de pár felesleges kilótól is megszabadulhatunk.

Felmerül azonban a kérdés, hogyan is kezdjünk neki, milyen módszer ajánlott?

Zsuzsa, aki édesapjától tanulta a népgyógyászat hagyományos módszereit, a természetes módszerekben hisz. Legfontosabb méregtelenítő szerveink a máj és a vese. Helyes működésük elengedhetetlen feltétele a teljes méregtelenítésnek. A természetben pedig megtalálható minden olyan gyógynövény, amellyel ezt elvégezhetjük.

Mennyi ideig kell tisztítani?

Minimum 3 hétig, de ajánlott egy 6 hetes kúra elvégzése a jobb eredmény elérése érdekben – mondja Zsuzsa.

A nap mely időszakában a leghatásosabb a gyógynövény?

Zsuzsa azt ajánlja, hogy minden reggel, étkezés előtt kezdjük a napot egy csésze gyógynövényteával. A legtöbb tisztítótea vizelethajtó hatású, ezért lefekvés vagy hosszú utazás előtt nem ajánlott ilyen teát inni.

A Csalánleveles teakeverék (Tisztító tea), melynek receptjét Gyuri bácsi állította össze, igen sokrétű, mivel nyolc gyógynövény jótékony hatása adódik össze benne.

Ezek közül a bodzavirág vízhajtó, emésztést elősegítő, köhögéscsillapító hatású, míg a csalán tisztítja a májat, vizelethajtó, vérképző, a fekete ribizli leveléből készült gyógytea pedig izzasztó, vérképző, emésztés- és étvágyjavító hatású – sorolja Zsuzsa.

Őszi gyümölcsök a méregtelenítés fokozásához

Szőlő: kiemelkedő az antioxidáns-tartalma (különösen magja gazdag antioxidáns összetevőkben). Kitisztítja a veséket és a hólyagot, segít eltávolítani a mérgeket a bélrendszerből, erősíti a májat.

Szilva: a népgyógyászat előszeretettel alkalmazza a székrekedés megszüntetésére. Kimagasló hatékonysággal távolítja el a letapadt salakanyagokat és mérgeket a vastagbélből, ahol ennek köszönhetően sokkal jobban hasznosulnak a tápanyagok. Fogyasztásával a bélflóra egyensúlya is helyreállítható.

Alma: számos panasz kezelésére alkalmas, kezdve a hasmenéstől és székrekedéstől a magas vérnyomásig. Csökkenti a koleszterinszintet, helyreállítja a bélflórát. Hatékonyan takarítja ki a vastagbelet, javítja a vese és a máj működését.

Áfonya: hozzájárul a szervezet lúgosításához, gazdag antioxidánsokban, különösen magas a C-vitamin-tartalma. Az őszi méregtelenítés során jó szolgálatot tesznek béltisztító rostjai, valamint zsírégető tulajdonsága.

Őszibarack: az őszi méregtelenítés szinte elképzelhetetlen nélküle. Magas rosttartalmának segítségével kitakarítja a vastagbelet, antioxidáns hatóanyagai támogatják az immunrendszert. Átmossa a veséket, megtisztítja a vért, javítja a máj és a vesék működését. Mivel nagyon alacsony a kalóriatartalma, gyakorlatilag mennyiségi korlát nélkül fogyaszthatjuk.

Forrás: www.vitalitas-magazin.hu

Ajánlott termékek

Csalánleveles teakeverék (Tisztító tea)
Csalánleveles filteres teakeverék