Évente kétszer ajánlatos a szervezet méregtelenítését elvégezni: tavasszal és ősszel. A tél eleji salaktalanítással felkészülünk a vitaminhiányos, napsütésben, vagyis D-vitaminban szegény, barátságtalan, ködös és hideg napokra. Ezt a tisztító kúrát végezhetjük gyógynövények segítségével. Mindenféle tisztító kúra (léböjt, diéta) alatt ajánlatos gyógyteákat inni folyadék bevitel céljából.

A legjobb vértisztító gyógynövények a dió, csalán, bodza, gyermekláncfű, katángkóró, a szederlevél és az útifű. A vízhajtó növények is tisztítják a vért, például a nyírfalevél, a hársfa és a zsurló. Szintén ihatják erre a célra a réti legyezőfű vagy a körömvirág gyógyteákat.

Több módszerrel is végezhető a szervezet méregtelenítése: a fent említett gyógynövényekből összekeverhetnek egyenlő arányban hármat-négyet és naponta ihatnak ebből a keverékből egy csészével reggel éhgyomorra.

Kivételt képez a katáng és a zsurló, melyeket nem forrázással, hanem főzéssel készítünk, tehát ezeket nem lehet olyan növényekkel összekeverni, melyeket forrázni kell.

Ihatják a gyógyteákat felváltva is: egyik nap egyikből, másik nap másikból egy-egy csészével. Fontos, hogy mindig reggel éhgyomorra fogyasszák a teákat, akkor lesz a leghatásosabb a kúra. Készen is kapható a Gyuri bácsi–féle Tisztító tea, avagy a Csalánlevél teakeverék, keressék a Györgytea mintaboltban vagy az interneten.

 

További információ a tisztító teakeverékről

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás