Mivel a Nemzetközi Diabétesz Világnapra minden év november 14-én az inzulin felfedezőjének – Frederick Banting (1891-1941) – születésnapján kerül sor, ezért november hónap az egész világon a cukorbetegség hónapja. A világnapot az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) együttműködve a Nemzetközi Cukorbeteg Szövetség (IDF) rendezi. Jelenlegi formájában először 1991-ben tartották meg, mint a cukorbeteg közösségek első, átfogó jellegű és tudatos kampányát. Az esemény népszerűsége évről-évre nő, mára több mint 151 országban 191 szervezett rendezésében, 350 millió ember vesz benne részt.

A szervezők minden évben megjelölnek egy témát, melynek nagyobb figyelmet kívánnak szentelni. A tavalyi évben a cukorbetegség és az elhízás állt a középpontban, az idén pedig a a neuropathiás szövődmények és a diabéteszes láb a téma. A kapcsolódó kampány mottója: „Mindenek előtt gondoljon a lábaira: Előzze meg az amputációt”

A legújabb adatok szerint a cukorbetegség ma Magyarország lakosságának 7-8 százalékát érinti, és a betegek körülbelül felének nincs tudomása a problémájáról. Nagyon fontos, hogy a betegséget időben észleljék, és megkezdjék a megfelelő kezelést, mivel sokszor már csak a szemészeti, vese-, vagy szívérrendszeri problémák jelentkezésekor derül ki a diabétesz.

A diabétesz 2003-ban körülbelül 194 millió embert érintett világszerte. Az előrejelzések szerint ez a szám 2025-re – a születéstől várható élettartam növekedésének, a mozgásszegény életmódnak és a változó táplálkozási szokásoknak köszönhetően – elérheti a 333 milliót is. Bár a cukorbetegségnek több súlyos szövődménye, mint a vakság vagy veseelégtelenség is felléphet, a legsúlyosabb problémát mégis a diabéteszes láb jelenti. Míg a lábamputáció előfordulási gyakorisága évente 5-25 eset a 100.000-ből, addig ez a szám a diabéteszes betegek körében 6-8 eset az 1000-ből!

Az alsó végtag amputációját a legtöbb esetben lábszárfekély előzi meg, a fekély kialakulásának legfőbb okai a perifériás neuropathia, a láb kisebb sérülései, a láb deformálódása és a perifériás érelváltozások. A diabéteszes láb ugyanakkor jelentős gazdasági problémát is jelent, főleg ha következményeként amputációra kerül sor, mely elhúzódó hospitalizációval és rehabilitációval, valamint az otthoni ápolás és szociális ellátás iránti megnövekedett igénnyel jár. A diabéteszes láb a cukorbetegek körülbelül 3-4 százalékát érinti, és ennek kezelése köti le a diabétesz ellátásra fordítható egészségügyi források 15-25 százalékát.

Egy a diabéteszes láb következtében szükséges amputáció közvetlen költsége az Egyesült Államokban körülbelül 30.000 és 60.000 dollár között mozog, az ezt követő utókezelés három éves költségei pedig körülbelül 43.000-től 63.000 dollárig változhatnak.

Összehasonlításképpen ugyanezen hároméves időszak alatt egy diabéteszes beteg alapellátása 16.000 és 27.000 dollár között változhat. És e költségek mellett nem szabad elfeledkezni a munkaképesség elvesztése miatt keletkező indirekt költségekről sem. Ha továbbmegyünk, és a kiadásokhoz hozzáadjuk a betegek költségeit és az amputáció következtében fellépő életminőség- csökkenést is, akkor a diabéteszes láb éves költsége az Egyesült Államokban elérheti a 4 milliárd dollárt is. Elmondható, hogy a diabéteszes láb a cukorbetegség egyik legsúlyosabb és legköltségesebb szövődménye. Ugyanakkor a megfelelő stratégiával, a lábszárfekélyek multidiszciplináris kezelésével, az ellátás megfelelő szervezésével, a betegek és az egészségügyi szakellátásban dolgozók oktatásával az amputációk arányát akár 49-85 százalékban lehet csökkenteni.

Tények a diabéteszes lábbal kapcsolatban (forrás: IDF)
• Harminc másodpercenként valahol a világban valaki elveszti egy lábát a diabétesz miatt.
• A lábamputácók 70 százaléka a cukorbetegségre vezethető vissza.
• A fejlett országokban élő cukorbetegek 5 százalékának vannak láb problémái.
• A cukorbetegek leggyakrabban a diabéteszes láb miatt szorulnak kórházi kezelésre.
• A fejlődő országokban a cukorbetegség kezelésére fordítható egészségügyi források körülbelül 40 százalékát a diabéteszes láb kezelése köti le.
• A diabéteszes lábbal összefüggő amputáció közvetlen költsége 30.000 és 60.000 dollár között mozog.
• A lábszárfekély vezet a legtöbb amputációhoz.
• A cukorbetegek közül minden hatodik betegnek lesz lábszárfekélye. Évente 4 millió embernél alakul ki lábszárfekély.
• A legtöbb esetben a lábszárfekély és az amputáció megelőzhető.

Számítások szerint körülbelül az amputációk 85 százaléka lehetne elkerülhető.
• Optimális diabétesz kontrollal, jól szervezett diabéteszes láb ellátással és a cukorbetegek megfelelő edukációjával az amputációk száma jelentősen csökkenthető.

GYURI BÁCSI RECEPTJE a fekélyes lábra

A cukorbetegséget érdemes komolyan venni és kezelni, mert a vakságtól a keringési zavaron át az impotenciáig számtalan súlyos szövődménye van. Az egyik ilyen szövődmény a fekélyes láb. A fekély oka a keringési zavar, az elégtelen vérellátás. A magas vércukorszint miatt a szervezet kevésbé ellenálló, így az alsó végtagon keletkezett sebekben könnyen elszaporodnak a baktériumok, gátolva a gyógyulást.

A súlyos fekély továbbterjedésének megakadályozására egyetlen mód marad: a láb amputációja. Mindenképpen kerülni kell tehát a láb sérüléseit: ne járjanak mezítláb, még homokban vagy puha gyepen sem. Viseljenek kényelmes cipőt, pamutzoknit. Óvatosan pedikűrözzenek, kerüljék a penge használatát. Ha pedig már kialakult a seb, kezeljék azt diólevéllel: mosogassák a fekélyes lábat térdtõl lefelé diólevélbõl készült jó erős teával, illetve dörzsöljék bele a bõrbe. Egy másik módszerrel is hatékonyan gyógyítható a fekély: a leforrázott diólevelet tegyék a nyílt sebre. Napi 3-4-szeri kezelés már egy pár héten belül látványos eredményt hoz.

Diólevelet gyógyszertárakban, gyógynövényboltokban vásárolhatnak. Ha maguk szedik, várják meg a júliust, a tavaszi diólevél nem használható. Csak tiszta, foltmentes, egészséges leveleket szedjenek, a barna rozsdafoltos levél nem jó. 30-40 szép nagy levél elegendő egy évre. Egy részét vágják fel apróra, de hagyjanak néhány nagyobb leveleket egészben is. Szárítsák meg, szellős, száraz helyen, vászonzacskóban tárolják.

Diólevél-tea lemosó

Egy púpozott teáskanál diólevelet leforrázunk 2,5 dl forrásból levett vízzel, letakarva állni hagyjuk 15-20 percig. Ezzel a főzettel mosogassuk a lábszárat és a lábfejet naponta háromszor-négyszer.

Naponta friss főzetet készítsünk.

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás Messenger-en Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás