Milyen gyógynövényeket gyűjthetünk augusztusban?

A nyár második felében a Bükkben még mindig bőven akad gyűjteni való gyógynövény, de akár csak egy jó séta kedvéért is érdemes kilátogatni az erdőkre mezőkre! Ha valaki mégis gyűjteni indul, lehetőség szerint ne a már lekaszált területeken újrasarjadt másodnövedéket keresse, hanem az ereje teljében lévő első, friss hajtásokat, azaz a gyógynövények még mindig megtalálható első növedékét. Fontos tudnivaló az is, hogy ilyenkor már inkább a virágokat és a virágzó hajtásokat gyűjtjük, a levelek gyűjtését a nyár korábbi időszakában, a virágok és termések megjelenése előtt végezzük. „Mindent a maga idejében!” – ahogy Gyuri bácsi is mondta… 

A katángkóró egyike a legismertebb gyógynövényeknek, érdekessége, hogy égkék virágait a délutáni forróságban összecsukja, így legszebb arcát a délelőtti órákban mutatja. Gyuri bácsi epe- és májbetegségekre javasolta, teáját egyre csökkentett adagokban reggel, éhgyomorra, három héten át fogyasztva. Virágzó állapotban a felső 40 centis hajtását gyűjtjük, melyet aprítva érdemes leszárítani. Gyökerét ősszel érdemes majd gyűjteni, ebből készül a sokak által ismert cikória, vagy „macikávé”!

A „királygyertyának” is nevezett ökörfarkkóró kétéves növény: az első évben hatalmas tőlevélrózsát növeszt, melyből csak a második évben emelkedik ki az olykor akár 2 méter magasra is megnövekvő virágzata. A virágzatban található virágok eltérő időben nyílnak, azonban csak a teljesen kinyílt virágokat gyűjtjük, így ugyanahhoz a növényhez akár többször is érdemes visszatérni. Nyálkaanyag-tartalma miatt a népi gyógyászatban használatát száraz köhögésre javasolják, de gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatása miatt külsőleg bőrproblémák kezelésére is alkalmazták.

Sokan úgy gondolják, hogy az oregánóért mediterrán vidékekre kell utazni, ha vadon is látni szeretnénk, pedig a magyarul szurokfűnek is nevezett gyógynövénnyel akár a Bükkben is találkozhatunk. A sziklás területeken is jól megmaradó gyógynövény nemcsak fűszer, de a megfázásos betegségek egyik legerősebb gyógyítója is. Teája mellett illóolaját is használhatjuk, azonban utóbbit erős csípős-maró hatása miatt szigorúan csak külsőleg, esetleg párologtatóban.

Az apróbojtorján egyike a „zoknihatározóból” is ismert gyógynövényeknek: a túrák során ruházatunkra tapadt, horgas szőrökkel ellátott, kúp alakú termését ugyanis gyakorta visszük haza. A sárgán virágzó hajtásaiból készült teát torokfertőtlenítésre, epe- és májműködés javítására fogyaszthatjuk, de jó íze miatt élvezeti teaként is iszogathatjuk.

A ragadós galaj apró golyóhoz hasonlító termésével szintén találkozhatunk ruházatunkon. A pajzsmirigyproblémák mellett a mirigyrendszer egészére kedvező hatással bíró gyógynövénnyel mindenhol találkozhatunk, de gyógynövényként a hozzá nagyon hasonló, szögletes szárú közönséges galajt is alkalmazhatjuk. A növény érdekessége, hogy a pajzsmirigy működését normalizálja, azaz alul- és túlműködés esetén is érdemes fogyasztani.

A mezei zsurlónak a föld  feletti meddő hajtását gyűjtjük. Az útifűnek, a zsályának a levele tartalmazza a hatóanyagot. Az orbáncfű is előfordul még virágzó állapotban, erről a gyógynövényről a leveleket és a virágokat együtt szedjük. Az aranyvesszőnek, a kisvirágú füzikének, a katángnak úgyszintén a virágos-leveles hajtását gyűjtjük, utóbbit tőlevelekkel együtt. Leveleket szedhetünk még az áfonyáról, a fekete ribizliről (ilyenkor már a termés is gyűjthető), a málnáról, a szamócáról és a szederről. A csalán frissen  fosztott levelei egész nyáron szedhetők.

A fürtös menta a termesztett változatokkal szemben vadon terem, szintén gyűjthető még augusztusban. Csak a virágot gyűjtjük a körömvirágról, a levenduláról, a kamilláról.

A sort zárjuk egy Dél-Amerikában őshonos, nálunk csak a kertekben előforduló gyógynövénnyel, a kasvirággal! Bár az indián őslakók eredetileg a növény gyökerét alkalmazták immunerősítésre, szerencsére a virágzat szirmaiban is található kellő mennyiségű hatóanyag, így az évelő ágyásokat nem kell minden évben újratelepítenünk! Kivonatainak fogyasztását várandós és szoptató édesanyák és kisgyermekek számára nem ajánljuk.

 

Kizárólag teljesen egészséges növényeket gyűjtsenek, a rovar rágta, foltos, sárguló levelű vagy színét vesztett gyógynövény értéktelen. Szintén nem jó gyűjteni a gombák mellett növőket.  Mivel a gyógynövényeket semmilyen körülmények között nem mossuk meg, nagyon fontos, hogy teljesen tiszta, vegyszermentes területről szedjük őket. Válogassuk ki a fűszálakat, a mohát és a kúszónövényeket, hogy csak a tiszta gyógynövény maradjon. A szedett növényeket ne keverjük egymással, ezért célszerű több (lehetőleg papírból készült) zsákot vinni magunkkal. Szellősen kell elhelyezni őket, nem szabad megtömni a zsákokat, amiket utána hátizsák helyett fonott kosárban szállítsanak.

Száraz, meleg időben gyűjtsünk, a vizes, harmatos növény hamar befülled, rothadni kezd, értéktelenné válik. A legalkalmasabb napszakok a harmat utáni reggel vagy harmat leszállta előtti alkonyat.

A szárítás szellős, árnyékos, meleg helyen történjen minél gyorsabban, hogy a növény ne veszítsen értékéből. Szárítás előtt vagy utána aprítsák fel a növényeket. A tökéletes száradás után jól zárható dobozokban tárolják őket fénytől védve. Gondosan jelöljék meg a gyógynövény nevét és a begyűjtés dátumát.

Dr. Pottyondy Ákos