2015.12.20.
Emberség – Üzenet karácsonyra
Nagyon nehéz jónak lenni, jónak maradni. Embernek maradni. Mondják, gonosz a világ, elidegenedtek az emberek egymástól, senki nem törődik a másikkal – na, és a mai fiatalok! Hogy ezek csak a számítógépen lógnak, az okostelefont nézik, folyton sms-eket írogatnak, már csak facebook van, nincs beszélgetés, társas érintkezés, hová lesz így a világ.
Az utóbbi idők legkedvesebb videójában vízsugarat látok, meg egy vízcsap fölött két tenyeret, amibe folydogál a víz. A kéz tetovált karban folytatódik. Kíváncsian várom, mi lesz ebből, kezet mos a tetkós?
Aztán megjelenik a karon egy kismadár. Olyan kis vadmadár, erdei pintynek nézem. Kicsit idegesen ugrál ide-oda, kapkodja a fejét, nyitogatja a csőrét. A víz meg csak csordogál a tenyérbe. Aztán mikor már elég sok víz van, a madár egyszer csak lejjebb ugrik, és csőrét mártogatva inni kezd. Aztán kitárja szárnyacskáit, megrázza magát, belemártja testét a vízbe. Fürdik. Iszik, fürdik, aztán már csak fürdik, de jó alaposan, elfeledkezve magáról, látszik, nem először csinálja. A tenyér türelmesen tartja a madarat, a szorosan összezárt ujjak között szivárog ugyan a víz, de mindig gyűlik elegendő újra.
A fürdés végeztével a tetkós elzárja a csapot, és akkor kitágul a kamera látószöge, meglátjuk a fiatalember fejét is, olyan 30 éves lehet, vagy talán 35, majdnem kopaszra van borotválva, az arca borostás, fekete pólót visel. A madár felugrik a vállára, a pólóba törölgeti a csőrét. Ezzel van vége az amatőr felvételnek.
Nem tudom, hányszor néztem már meg. Olyan meghitt, olyan szép az egész rövid kis jelenet, annyi békesség van benne, annyi emberség, annyi báj. És annyi mély mondanivaló az emberi jóságról, az előítéletekről, a természet és az ember harmóniájáról, erről a gyönyörű világunkról, ahol annyi jó ember van.
Lopes-Szabó Zsuzsa
fitoterapeuta, gyógynövényszakértő