A Gyógynövénynapok Programja »

Ötödik éve rendezzük meg a gyógynövénynapokat, mivel tudjuk, nagyon nagy szükség van az ismeretterjesztésre.

A gyógynövények ismerete, gyűjtése, felhasználása évszázados, lassan kipusztuló hagyomány Magyarországon. Szomorú anekdota, hogy néhány évvel ezelőtt Gyuri bácsit a helyi rendőrség azzal kereste meg, hogy segítségét kéri. Pályázat keretében a roma lakosság számára oktatást akartak tartani a gyógynövények gyűjtéséről, és a romák között nem akadt egy sem, aki még ismerte volna a gyógynövényeket. Azért szomorú ez, mert még néhány évtizeddel ezelőtt is a romák gyűjtötték a gyógynövények nagy százalékát, és közöttük természetes volt a használatuk is. Mára kikopott a tudás, meghalt a tradíció.

2003 óta vagyok édesapám szorosabb értelemben vett munkatársa. Eleinte azt láttam, inkább az idősebb korosztály érdeklődik a hagyományos gyógyítás, a gyógynövények iránt. Ma sokkal több fiatal vesz részt rendezvényeinken, sokkal több fiatal vásárlónk van, mint 8 évvel ezelőtt. Fontosnak gondolom, hogy a fiatalabb nemzedék is átérezze a kiegészítő terápia, a betegségek megelőzésének a jelentőségét. A hátizsákos egyetemisták, a babakocsis fiatal szülők jelenléte a rendezvényeinken az én kitartó és céltudatos munkám eredménye (is).

Mert szerencsére nélkülem is nagyon sokan ébrednek rá, hogy egészségük megőrzése milyen fontos.

Jöjjenek a gyógynövény napokra (idén aug. 6-7 –én tartjuk Bükkszentkereszten) mert ott is sokat lehet tanulni. És ha másért nem, jöjjenek azért, hogy olyan emberek között lehessenek egy rövid hétvége erejéig, akik úgy gondolkoznak, ahogyan önök. Hogy felfrissüljenek az előadások által, amikből sok hasznos dolgot megtanulhatnak. Az idén prof. dr. Török Szilveszter országos hírű nyugalmazott egyetemi tanár beszél majd az akupunktúrás kezelések jelentőségéről. Gillich István, az ETI természetgyógyász vizsgabizottság tagja, másik illusztris meghívott vendégünk pedig a méhészeti termékek gyógyító hatásával ismerteti meg önöket. És az idén ismét a kedves, mindig vidám, mézédes hangú Kertész Zsuzsa lesz a háziasszony, aki gondoskodni fog rólunk. Lesz szűrőkamion, tanácsadás és Szent Korona kiállítás.

Jöjjenek azért is, hogy részesei legyenek a „magyar gyógynövény legszebb hagyományainak”, ahogyan prof. dr. Kéry Ágnes, nemzetközi tekintélyű egyetemi tanár (bocsássa meg, hogy engedélye nélkül idézem elismerő szavait) fogalmazott tavaly, mikor meglátogatott bennünket.

Nagy szeretettel várjuk tehát önt is augusztusban a Gyógynövény napokra.

A Gyógynövénynapok Programja »

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás