3 napos gyógynövényismereti túra

Kedves természetjáró barátunk!

2018-ban már lezárultak háromnapos gyógynövénytúráink.

Háromnapos túráinkat azoknak ajánlottuk, akik szerették volna alaposabban megismerni a gyógynövények világát. A festői szépségű, barátságos hangulatú Bükkszentkereszten átfogó ismereteket nyújtó szakmai előadásokkal, gyógynövénykert látogatással, változatos terepi túrákkal, a bükkszentkereszti nevezetességek bemutatásával készültünk. 

És ami a legfontosabb: amikor programjai engedték, Gyuri bácsi is tartott előadást a csoport résztvevőinek. 

A maximális létszám túránként 30 fő volt, a csoportokat képzett és elhivatott túravezetőink, Lakatos Márk, Mezőfi Attila és Méhész Ádám vezették.

Jövőre is tartson velünk a Bükk egyik legszebb kis falujába, a gyógynövények háborítatlan birodalmába!

 

2018-ban, éppúgy, mint korábban, csak online jelentkezést tudtunk elfogadni gyógynövénytúráinkra. Ezt túrázóink érdekében vezettük be, hiszen így a túrák szabad helyeit a jelentkezések pontos sorrendjében tudtuk feltölteni. 1 személy max. 4 főt regisztrálhatott.

 

Túraidőpontok

Május: 26-27-28.
.

Június: *2-3-4., 9-10-11.,*17-18-19., 23-24-25.
.

Július: *10-11-12., 15-16-17., *20-21-22.,
24-25-26., *29-30-31.
.

Augusztus: *2-3-4, 5-6-7, 10-11-12.

(A betelt túrákat kihúzott dátumokkal jelezzük. Idén már nincs több túraidőpont.)

*A csillaggal jelölt túrákon Gyuri bácsi egyéb elfoglaltsága miatt sajnos nem tud részt venni.

A háromnapos túrák részletes programja

 

FONTOS INFORMÁCIÓ: amennyiben Gyuri bácsi nem vesz részt az adott túrán, a 2. napon Lakatos Márk 15.30 és 17.30 között tartja második előadását, a 3. nap programja pedig 13.00 órakor zárul.

Az időjárástól függő programok változtatásának jogát fenntartjuk.

Ha szeretné kinyomtatni a részletes programot, kattintson ide, és töltse le PDF-ben, majd nyomtassa ki!


Fontos tudnivalók

Kérjük, kattintson az egyes fülekre az információk megjelenítéséhez!

A háromnapos gyógynövényismereti túra részvételi díja 20.000 Ft/fő. A túrára csak online jelentkezést fogadunk el.
A jelentkezését követő munkanapon e-mailben elküldjük önnek az egyesület bankszámlaszámát, melyre a teljes díjat át kell utalni, amelynek beérkezését visszaigazoljuk e-mailben. Ez a részvétel feltétele, és magában foglalja a szakmai program összes költségét.

Visszaigazoláskor egy ügyfélazonosító kódot kapnak, amit befizetéskor a közlemény rovatba kell beírni a túra dátumával és a regisztráló személy nevével együtt: ez rendkívül fontos, mert ezek az adatok azonosítják a befizető személyét. Ha valaki több személyt regisztrál, akkor kérjük, az utalás egy összegben, a regisztráló személy számlájáról érkezzen.
A részvételi díj a szakmai program költségeit foglalja magában.

A szükséges felszerelésről (időjárásnak és terepi viszonyoknak megfelelő cipő, ruházat), eszközökről (vászonzacskó, metszőolló, jegyzetfüzet, íróeszköz, fényképezőgép, stb.) a résztvevőnek kell gondoskodnia.
A jelentkezésnél kérjük, vegyék figyelembe, hogy a program egy része nem sík terepen, hanem változó domborzati körülmények mellett, hegyi terepen zajlik.

Online túrajelentkezés

3 napos túráink beteltek, de egynapos túráinkra még várjuk jelentkezését!


Kíváncsi, milyenek szoktak lenni gyógynövénytúráink? Kattintson ide, mert összegyűjtöttük az előző évek képes beszámolóit, sőt, még egy hangulatos videót is forgattunk túráinkról.

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás Messenger-en Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás