Ünnepelje a Györgyteával a Bank utcai mintabolt 5. születésnapját!

2018. aug. 9.

Szinte hihetetlen, már 5 éve annak, hogy 2013. július 18-án megnyílt az első Györgytea mintabolt Budapesten, a Bank utcában. A Györgytea szeretné ezt az 5 éves évfordulót a vásárlókkal együtt is megünnepelni, ezért a Bank utcai üzletben 2018. július 18-án a vevők minden termék árából 5% kedvezményt kapnak, 8000 Ft feletti vásárlás esetén pedig Györgytea textilzsák jár ajándékba.    

 

A budapesti Györgytea üzlet elődje egy kicsi, meghitt hangulatú, ámde szűkös iroda volt, ami előtt péntekenként és szombatonként – amikor Gyuri bácsi annak idején tanácsot adott – mindig kígyózó sorok álltak. Komoly fordulópont volt a cég életében, amikor 2013 nyarán a Bank utca 4.-ben végre megnyílt egy tágas, világos, modern, jól felszerelt Györgytea mintabolt, az ikonikus fekete krétafelíró táblával, az áradó gyógynövényillattal, a polcon állandóan ott gőzölgő, frissen főzött teával.

 

Az üzletet hamar megszerették Gyuri bácsi és a gyógynövényteák hívei. A Bank utcában – majd a bükkszentkereszti és miskolci Györgytea mintaboltban is – a vevőkkel kiépített bizalmi kapcsolat, a személyre szóló fitoterápiás tanácsadás mindig is jelentős hangsúlyt kapott. A vásárlókat fogadó szaktanácsadók Gyuri bácsi gyógynövényes tudásával felvértezve fogadják a látogatókat, hiszen Lopes-Szabó Zsuzsa, Gyuri bácsi fitoterapeuta lánya gondoskodik arról, hogy folyamatos továbbképzésben részesüljenek. Mindig barátságos, mosolygós, empatikus, profi fogadtatásra lehet számítani tőlük, hiszen tudják, hogy az egészséggel-betegséggel kapcsolatos kényes kérdésekben nem könnyű megnyílni.

 

Az üzletben teakóstolás is várja a látogatókat, mindig ott illatozik egy kanna szezonális gyógytea a polcon. Sok a visszajáró vendég, művészek, hírességek is gyakran megfordulnak az üzletben, de az is érdekes, ahogy egyre színesedik a vevőkör: az idősebb generáció mellett megjelentek a huszonévesek, akik szüleiknek, nagyszüleiknek viszik a teákat, a babakocsis anyukák, a banknegyedben dolgozók, akik éppen csak kiszaladnak ebédszünetben vagy éppen a negyvenes-ötvenes generáció tagjai, akik rádöbbentek, hogy ideje jobban odafigyelni az egészségükre. A nyitás óta már kétszer is bővíteni kellett az üzletet, hogy még jobban alkalmazkodjon a vevők igényeihez: jelenleg már két kasszával üzemel a bolt, az újdonságokat pedig nemcsak a krétafal, hanem egy digitális kijelző is mutatja. A belső teret Katona Anna virágkötőnek köszönhetően a hetente változó virágdíszítés teszi még szebbé. Jeles napok közeledtével a Györgytea csapata ünnepi dekorációval, akciókkal, meglepetésekkel (egy szál virággal, húsvéti csokitojással, limitált kiadású termékekkel) igyekszik meglepni a vásárlókat.

 

A termékpaletta is folyamatosan követi a vásárlói igényeket: Gyuri bácsi és lánya minden évben több új gyógynövényes terméket vezet be, legutóbb pl. a Kamillás teakeveréket, amit hamar megszerettek a vevők. A Györgytea különben nemcsak a mindennapi gyakorlatban, hanem hosszú távon is odafigyel a vevők visszajelzésére, rendszeresen fogyasztói kutatásokon kéri ki véleményüket, bevonja őket a fontos döntésekbe. Így az is előfordult már, hogy egy-egy, már kivont termék a vásárlók kérésére újra bevezetésre került, ilyen volt például a pikkelysömör kezelésére szolgáló Vadárvácskás és Kígyósziszes teakeverék. 

 

5 év nagyon sok idő egy kis családi cég életében is. 5 év alatt nemcsak a Bank utcai bolt fejlődött ennyit, hanem Gyuri bácsi is bejárta előadásaival az országot, 5 sikeres Gyógynövénynapot szerveztünk, megnyílt két másik Györgytea mintabolt is Bükkszentkereszten és Miskolcon, számos új fejlesztésű gyógynövénytea került a polcokra, megújult weboldalunk, gyógynövénytúráinkon közel tízezer ember vett részt, fantasztikusan népszerű lett a Györgytea mobilapplikáció és Gyuri bácsit már 100 ezer ember követi Facebookon.

 

Köszönjük érdeklődésüket, hűségüket, és várjuk Önöket, látogassanak el a Bank utcai Györgytea mintaboltba, kérdezzenek bátran a tanácsadóktól, mondják el véleményüket, tegyenek aktívan az egészségükért!

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás Messenger-en Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás