Mindenkit szeretettel várunk a Gyógynövénynapokra!

2017. jún. 30.

Ugye nem felejtette el, hogy jövő hétvégén tartjuk a Gyógynövénynapokat Bükkszentkereszten? Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember július 8-9-én tizenegyedik alkalommal várja a fesztiválozni, tanulni, túrázni szerető közönséget. Biztosak vagyunk benne, hogy mindenkinek különleges élményben lesz része, aki velünk tölti ezt a hétvégét!

 Aki már járt Bükkszentkereszten, és vendégeskedett ezen a hangulatos gyógynövényünnepen, azt vélhetően nem kell sokat biztatni, hogy visszatérjen! Aki még nem, annak mindenképpen érdemes kipróbálnia, hiszen két nap alatt rengeteget tanulhat a gyógynövényekről, és megismerheti a természetközeli életmód szépségét.

A Gyógynövénynapok természetesen idén is ingyenes, a rendezvényre nincs belépő vagy regisztráció. Így nem kell fizetni a Nagysátorban és a Közösségi Házban tartandó előadásokért, a szűrővizsgálatokért, a Diabess sátorban igénybe vehető vérvételért és Soltész Erzsébet dietetikus személyre szabott, ingyenes táplálkozási tanácsaiért.

Az ingyenesség alól nem sok kivétel van, de a gyógynövénykert-látogatások és a túrák néhány száz forintba kerülnek, és a helyi általános iskola tornatermében az alternatív egészségügyi tanácsadók által végzett kezelésekért is kell egy szimbolikus összeget (max. 1000 forintot) fizetni.

Néhány praktikus tanács:

 

  • A faluban nincs bankautomata, szinte mindenhol (pl. a szállásért, étkezésért) csak készpénzzel tud fizetni.
  • Ilyen melegben nem árt egy könnyű sapka vagy szalmakalap, és naptejet is érdemes hozni!
  • Aki gyógynövénytúrára is benevezne, annak feltétlenül ajánljuk a kényelmes cipőt vagy túraszandált. (Jelentkezés az információs sátornál.)
  • Kisgyerekes családok nyugodtan hozzanak magukkal egy-egy vékony pokrócot, mert a Gyereksziget helyszínen jót lehet piknikezni. (Helyszín: a Borostyán Étterem kertje.)
  • Aki úgy érzi, hogy szívesen részt venne egy-egy ingyenes jóga vagy Aviva órán, az feltétlenül laza, kényelmes ruhában jöjjön. (Helyszín: az általános iskola tornatermének galériája.)
  • Az egészségkamion ingyenes vizsgálataira az időpontok hamar be szoktak telni, érdemes már délelőtt bejelentkezni, ha valaki biztosítani szeretné a helyét.
  • A faluban a rendezvény ideje alatt gyorsan elfogynak a szálláshelyek, de Miskolcon vagy Lillafüreden is meg lehet szállni, mert a rendszeres buszjárattal könnyű eljutni Bükkszentkeresztre.
  • Ha összeállítana magának előre egy részletes napi programot, böngéssze át a programtáblázatot és az előadók bemutatkozását!
  • Csatlakozzon a Facebook eseményhez, mert így akár rég nem látott ismerősökre is bukkanhat.
  • Ha autóval érkezik, azt javasoljuk, kerüljön Lillafüred vagy Eger felé! A fedélzeti navigáció általában Bükkszentlászló irányába tereli a vezetőt, de az egy veszélyesebb, egysávos út, amit érdemesebb elkerülni.
  • Fontos tudnia, hogy mivel Bükkszentkereszt a rendezvény ideje alatt le van zárva, a menetrend szerinti buszjárat július 8-9-én reggel 8:00 és este 18:00 között nem hajt be a rendezvény területén található Borostyán étterem megállóhoz, csak a falu elején áll meg, a Kis-hollós megállónál. Ez csupán kis gyaloglásra van a település központjától. 
  • A rendezvény területére autóval behajtani nem lehet, viszont a falu Miskolc felőli határánál nagy parkolók állnak a látogatók rendelkezésére.

További információkért és a részletes programért kattintson ide!

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás Messenger-en Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás