Itt a tavaszi (II. negyedéves) egészségmegőrző csomag!

2018. Már. 1.

Tavasszal minden zöldbe borul, újjászületik a természet. Fiatalabb korunkban természetes, hogy ahogy előbújnak az első szelíd, kora tavaszi napsugarak, mi is sokkal energikusabbnak, frissebbnek érezzük magunkat. Később ez már nem olyan egyértelmű: tél és tavasz fordulóján bizony előfordul, hogy nehezen kászálódunk ki az ágyból reggelente, és még napközben is álmosnak, lassúnak, kimerültnek érezzük magunkat. Nem kell aggódni: ez csak a szokásos tavaszi fáradtság, ami a szervezetünk vitaminhiányos állapotából következik.

Természetesen ezen is lehet segíteni, a rendszeres, könnyű mozgás (séta, biciklizés, jóga, gerinctorna… bármi, amit szeretünk), a tudatos táplálkozás és az elegendő mennyiségű alvás már önmagában rengeteget javít energiaszintünkön. Szervezetünk méregtelenítését, immunrendszerünk megerősítését, a vitaminok pótlását pedig bízzuk a gyógynövényekre!

Ahogy azt már megszokhattuk, Gyuri bácsi 2018-as egészségnaptárában megtalálhatjuk, hogy az egyes időszakokban milyen teákat érdemes inni, hogy megőrizzük egészségünket. A bükki füvesember napi gyógynövényes tanácsaival legyőzhetjük a tavaszi fáradtságot, megvédhetjük magunkat a betegségekkel szemben, megőrizhetjük energiánkat, jókedvünket, kiegyensúlyozottságunkat.

A II. negyedéves egészségvédő csomag tartalmazza mindazokat az egyedi és keverék teákat, valamint azt az alkoholos kivonatot, melyeket Gyuri bácsi a 2018-as egészségvédő naptárában a tavaszi hónapokra ajánlott.

A II. negyedéves csomag összetétele: csalánlevél egyedi tea, galagonya virágzó ágvég egyedi tea, Citromfüves teakeverék, szurokfű alkoholos kivonat, Bükki varázs.

A 2018. II. negyedéves egészségvédő csomag március 1-jétől kapható: a Györgytea webáruházban és a Györgytea mintaboltokban kedvezményes áron vásárolhatja meg.

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás Messenger-en Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás