Böjte Csaba ferences rendi szerzetes 1993 óta ad otthont árva gyerekeknek Erdélyben. Jelenleg az általa alapított Szent Ferenc Alapítvány  65 intézménye 2400 az utcáról összeszedett, kolduló, bántalmazott gyereknek ad testi és lelki táplálékot.

LevendulásbanGyógynövénykert látogatás

A csíksomlyói árvaház

Csaba testvér évekkel ezelőtt Bükkszentkereszten is megfordult, itt ismerkedtek össze Gyuri bácsival. Azóta a fáradhatatlan füvesember évente többször is elmegy hozzá Erdélybe, hogy előadásokat tartson, kiránduljon, gyógynövény ismeretet tanítson a gyerekeknek.

Fáradozása nem hiábavaló. Csíksomlyón, az egyik legnagyobb otthonban termő talajra hullott az elvetett búzaszem: nevelőjük segítségével gondozzák a gyerekek az ottani gyógynövénykertet, és az idén már saját gyógyfüveket csomagolhattak.

Gyuri bácsi Böjte Csabánál

Egy apró füvesemberrel

Csaba testvértől a héten kaptunk levelet és benne fényképeket. A levél így szól:

“Kájoni János* kései utódait Isten hozta!! Tisztán, szépen termesztették, gyűjtötték, szárították és csomagolták Csíksomlyón Balázs Zsóka nevelőnő felügyelete mellett, Szabó Gyuri bácsi tanítását követve a Szent István Otthon gyerekei a finomabbnál finomabb gyógyteákat!! Az egészséges, üdítő teáikat én csak őszinte szívvel ajánlani tudom jóízű fogyasztásra!! Szeretettel, Csaba testvér”

Azért (is) nagyon fontos ez, mert az otthonból kikerülő fiatal felnőtteknek sokszor nincs megélhetési lehetőségük. Ha megtanulják a gyógynövényeket, a gyűjtéséből egzisztenciális alapot teremthetnek maguknak.

Isten éltesse a tanulni vágyó gyermekeket, a nekik otthont adó Szent Ferenc Alapítványt, Böjte Csaba testvért és a tanító Szabó Gyuri bácsit!

Gyuri bácsi lehetőségeihez mérten rendszeresen támogatja Böjte Csaba nemes munkáját. Amennyiben Ön is szeretne adományozni , az alábbi magyarországi bankszámlaszámra utalhat:

Dévai Szent Ferenc Alapítvány – Budapest

10300002-20145639-00003285 

* Kájoni János XVII. században élt erdélyi polihisztor, a Magyar herbárium című növénytani munka szerzője

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

Ha tetszett a cikk, ossza meg:

Megosztás Facebook-on Megosztás Messenger-en Megosztás G+-on Megosztás e-mailben

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás