A budapesti Györgytea mintaboltban jártunk, ahol törzsvásárlókkal beszélgettünk, akik évek óta fogyasztják Gyuri bácsi teáit. Az üzlet dolgozói számára ők mind ismerős arcok, rendszeresen betérnek ide, sokszor ők visznek gyógyteát az egész családnak, sőt még a szomszédnak is. Kíváncsiak voltunk, kik ők, honnét hallottak Gyuri bácsiról, és megkérdeztük, milyen teát isznak rendszeresen.

Herendi Gábor, eseményrendező, műsorvezető

A napokban múltam 44 éves. Amikor betöltöttem a 40-et, úgy döntöttem, hogy az egészségem megőrzésével elkezdek egy picit tudatosabban is foglalkozni és ezért a sporton túl két dolgot teszek meg: évente elmegyek a belgyógyászomhoz egy általános vizsgálatra, illetve egy biorezonanciás mérésre is. Valamikor ez idő tájt ismerősöktől hallottam Gyuri bácsiról. Megvettem az egészségvédő naptárt és azóta aszerint iszom a teákat.

Mivel ugyanazt a naptárt használom már több éve, néha gubancba is keveredem a napokkal, aztán rájövök, hogy ez a Gyuri bácsi féle idő (nevetés).

Most éppen milyen teákat iszol és miért?

Az őszi csalán-dió kúrát csinálom. A citromfüvet, bodzát kimondottan imádom. De őszintén, mivel úgy gondolom és érzem, hogy a teák nekem jót tesznek, megiszom, ha jó, ha rossz az íze. Sokat kérdezik, hogy miért iszom a teákat, ha egészséges vagyok. Gyuri bácsit szoktam ilyenkor citálni, hogy a betegséget jobb megelőzni, ha tehetjük.

Mi a véleményed az új boltról?

Nagyon szép, színvonalas. Hol nyílik a következő?

Örülök annak is, hogy a Gyuri bácsi lánya továbbviszi a családi vállalkozást. Sokszor ez egy generációs probléma a magyar vállalkozásokban, hogy az utódokat nem érdekli a vállalkozás. Erre is jó ellenpélda Gyuri bácsiéké.

Azt mondod, hogy elsősorban az egészségvédő naptár szerint iszod a teákat?

Igen. A naptárban hónapokra lebontva elő van írva, mit mikor, hogyan, és ez nekem nagy segítség. Férfiként a praktikusságot kedvelem. Megnézem az adott hónapot, megveszem az aktuális teákat – és nyugodt vagyok afelől, hogy tettem valamit az egészségemért.

 

Simonyi Edit, kozmetikus

Elmúltam 40 éves, Budapesten élek, boldog családban a férjemmel, van két nagy lányunk. Nagyon szeretem a természetes dolgokat, gyerekkorom óta sportolok, rendszeresen járunk futni. 

Milyen teát iszol rendszeresen?

A koleszterinem tini koromtól kezdve mindig magas volt. Bár ennek soha nem volt érezhető hatása, az érelmeszesedés megelőzésére ittam a tyúkhúrt,
aztán pedig az érbarát teát, amióta kapható. Még az ízéért is szeretem, bármilyen meglepő.

Mit teszel az egészségedért?

Méregteleníteni szoktunk gyógynövényekkel – a csalán-dió kúrát meg szoktuk csinálni – most ősszel is ittuk. Megelőzésre fogyasztjuk rendszeresen a téli teát, a csipkebogyót, a kakukkfüvet. Nekem is van egy külön kis teás szekrénykém, ott tartom a teákat. A saját kertünkben szoktam szedni a csalánt, a tyúkhúrt. Egyelőre más növényeket nem szedünk, mert annyira nem ismerem még őket. De tervünk a családdal ezt is megtanulni. Van egy házunk Nagymaroson, oda fogunk kiköltözni a következő 2 évben és ott fogok egy kisebb gyógynövénykertet csinálni. A kiköltözéssel az is a célunk, hogy saját állatot tartsunk, sajtot készítsünk, megtermeljük magunknak a bio élelmiszereket.

Hogy tetszik az új bolt?

Nagyon tetszik, szép, natúr, természetes. Örülök, hogy a gyógyteák vannak csak szem előtt, nem valami mű kirakat. Csak jót tudok mondani, szeretek ide járni.

Németh Tímea, főiskolai hallgató

Műszaki menedzsernek tanulok. Előtte 2 évig a Károly Róbert Főiskolán gyógy- és fűszernövénytermesztést, -feldolgozást tanultam. Az iskolától voltunk egy hétig szakmai gyakorlaton Gyuri bácsinál. Azért választottam ezt az iskolát,  mert innen lehetett menni gyakorlatra Bükkszentkeresztre.

Van saját télre készített keverékem: bodza, kakukk, valamilyen menta, hársfa és ha van, szurokfű. Ha valakinek fáj a hasa, akkor még egy kis kamillát teszek bele pluszban. Ez a gyerekeknek is nagyon szokott ízleni, sőt még a fiúknak a kollégiumban is.

Miért szimpatikus ennyire a gyógynövények ügye?

A természet szerintem nagyon bölcs és vannak saját gyógyszerei, amiknek nincsenek súlyos mellékhatásai.

Szerintem nagy dolog, hogy Gyuri bácsi felvállalta a gyógynövények ügyét és nagyon sok embert arra ösztönöz, hogy elkezdjen gondolkodni a saját egészségéről. Sokan utána olvasnak és tud változni a közgondolkozás a sokszor fölösleges gyógyszerszedésről.

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás