Gyuri bácsi díjátadó

Dr. Taraczközy István, a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének elnöke átadja a díjat

A díjátadásra a XIX. Természetgyógyászati kongresszuson került sor az impozáns Ramada Hotelben, május 12-én. Az egyik idei díjazott Szabó György, a bükki füvesember. A díjhoz tartozó oklevélben ez áll: „A természetgyógyászat területén kifejtett egy életen át tartó kimagasló gyógyító tevékenysége elismeréseként.”

A Magyar Természetgyógyászok Szövetsége 1992-ben alakult azzal a céllal, hogy megvalósítsa hazánkban a természetgyógyászok érdekképviseletét. Feladatul tűzte ki, hogy elismerteti a természetgyógyászat létjogosultságát, párbeszédet kezdeményez a hagyományos orvoslással. A szövetség elnökségi tagjai között vannak orvosok, természetgyógyászok és más alternatív medicina képviselői is.

A díjátadón Dr. Taraczközy István orvos-természetgyógyász, a szövetség elnöke szakmailag és emberileg is méltatta Gyuri bácsit. Elmondta: örül, hogy vannak emberek, akik fel merik vállalni a népgyógyászati tudás terjesztését. Hangot adott véleményének, mely szerint „a gyógyítás nem lehet csak az orvos feladata.” Fontosnak tarja, hogy a gyógynövények ismerői, a fitoterapeuták, régi nevükön füvesemberek, javasasszonyok ismét fontos szerepet töltsenek be az orvoslásban, az egészségmegőrzésben. „A tudás, amellyel Gyuri bácsi rendelkezik, nagyon értékes, nemhiába, hogy teái és tanácsai olyan keresettek”. Az elnök úr hangsúlyozta, hogy nem csak a betegségekre kell odafigyelni, hanem a megelőzésre is nagy gondot kell fordítani és ehhez elengedhetetlenek a gyógynövények.

A díjat korábban neves orvosok, a természetgyógyászat, egészséges életmód területén tevékenykedő szakemberek kapták meg. Többek között Dr. Béres József, orvos-biológus, a Béres-csepp felfedezője; Dr. Oláh Andor orvos-természetgyógyász; Dr. Domján László agykontroll oktató; Müller Péter író.

A rendezvényen egész nap színvonalas előadásokat hallgatott a közönség. Orvosok, természetgyógyászok, pszichológusok beszéltek szakterületük témáiról, és Gyuri bácsi is tartott előadást. Mesélt saját és családja történetéről, javasasszony nagymamájáról. Elmondta, hogy egyre több orvos és kórház érdeklődik a cukorbetegségre való teakeveréke, a Diabess-Györgytea iránt.

Büszkék vagyunk arra, hogy Gyuri bácsi egy neves orvosokból, természetgyógyászokból álló szövetség rangos díját kapta meg. Azt reméljük, hogy folytatódik egy párbeszéd, melyben orvos és füvesember együtt szeretné megoldani az egészségügyi problémákat; hogy a múlt hagyománya és a jelenkor modern tudása egymást kiegészítve tudnak segíteni mindannyiunknak. Bízunk benne, hogy egyre megbecsültebbé válnak a régi bevált gyógymódok, a természet füvei és azok, akiknek ez a tudás a birtokában van.

 

 

A gyorgytea.hu weboldal cookie-kat, azaz sütiket használ azért, hogy Önnek a weboldal használata során a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. A weboldalunkon történő böngészéssel hozzájárul a sütik használatához. Kattintson ide, hogy többet megtudjon a sütikről!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás